2012. május 21. hétfő van - 21. hét, köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Eseménynaptár

Események, programok keresése a megadott feltételek szerint
naptól    napig településen témakörben
A megadott feltételek szerint 13 találat van.
Ezer év a Bükk és a Mátra vidékén

Ezer év a Bükk és a Mátra vidékén
jelvényszerző túramozgalom kiírása

Mátra - Ezer év a Bükk és a Mátra vidékén  jelvényszerző túramozgalom



A program célja
Hogy megismertesse a résztvevőket Heves megye legrégebbi - a magyarsággal kapcsolatos - emlékeivel és legjelentősebb természeti értékeivel, történelmi, kulturális emlékeivel.

A túramozgalmat teljesíthetik
Az általános és középiskolás diákokon túl a felsőfokú intézmények hallgatói és a diákságot kísérő felnőttek, illetve szervezett természetjárók és egyéb felnőtt érdeklődők is.

A túramozgalom teljesíthető
Gyalogosan, kerékpárosan, síléccel, illetve - ahol ez lehetséges - közlekedési eszközökkel.

A túramozgalomban feltüntetett látnivalók igazolása
Az igazoló füzetbe kerülő bélyegzéssel történik. Bélyegzést a helyszín felkeresése alkalmával kell kérni a településeken, illetve ahol a látnivaló lakott területen kívül esik, a legközelebb eső településen (Múzeumokban, postán, vasútállomáson, élelmiszerboltokban, büfékben, stb...).

A túramozgalom négy fokozatú
Első fokozat teljesítéséhez meg kell látogatni és igazoltatni:
Az összes kötelező érintési pontot, és
A szabadon választható pontok közül 1-1-et csoportonként.
Második fokozat teljesítéséhez a szabadon választható érintési pontok közül további 2-2-t kell felkeresni. (a II/4-ből csak egyet!).
Harmadik fokozat teljesítéséhez az azonos típusú látnivalók közül további 2-2-őt kell felkeresni (ahol maradt még ennyi!).
Negyedik fokozat: Az összes e füzetben felsorolt - és még fel nem keresett - további látnivaló megtekintése.


A túrajelvények kiadása
A teljesítés után az igazoló füzeteket a következő címre kell beküldeni:
Heves Megyei Természetbarát Szövetség
3300 Eger, Kossuth L. 9.
Tel.: 36 / 312-888


A jelvények ára jelenleg
Az első három fokozaté: 150 Ft / db
A negyedik fokozaté: 300 Ft / db


A túramozgalom követelményei, feltételei
  • Kötelező érintési pontok
  • Tehát a mozgalom keretében fel kell keresni
    1. A legrégibb, látogatható - magyarsággal már kapcsolatos - helyszíneket a megyében:
      • Tarnaszentmária - Árpád kori templom és altemplom.
      • Feldebrő - Templom és altemplom
      • Egri vár - A vár területén létesült alső bazilika helyszíne
    2. A megye legjelentősebb természeti kincseit, melyek egyúttal országos jelentőséggel is bírnak:
      • Kékes - a Mátra hegység legmagasabb csúcsa
      • Istállóskő - a Bükk hegység legmagasabb csúcsa
      • Kisköre - a Tisza-tó legnagyobb Heves megyei települése

  • Szabadon választható érintési pontok
  • Az itt felsorolt települések és látnivalóik közül kell a kiválasztottat (választottakat) felkeresni.
    1. Templomok
      • Bélapátfalva - Apátsági templom
      • Bükkszék - R. k. templom
      • Gyöngyös - Szent Bertalan templom
      • Szilvásvárad - Református templom
      • Váraszó - R. k. templom
      • Pétervására - R. k. templom
      • Gyöngyöspata - R. k. templom
      • Gyöngyössolymos - R. k. templom
      • Eger - Bazilika
    2. Várak
      • Sirok
      • Benevár - Mátrafüred
      • Dédesi vár - Nagyvisnyó
      • Kisnána
      • Markaz
      • Szarvaskő
    3. Hőforrások - Strandfürdők
      • Bükkszék
      • Mátraderecske
      • Bogács
      • Egerszalók - Demjéni hőforrás
      • Eger
    4. Természeti szépségek, látványosságok
      • Szilvásvárad - Szalajka-völgy
      • Parádfürdő - Ilona-völgy
      • Erdőtelek - Arborétum
      • Kastélyok
      • Noszvaj - De la Motte kastély
      • Hatvan - Grassalkovich kastély
      • Gyöngyös - Orczy kastély
      • Parád - Károlyi kastély
      • Pétervására - Keglevich kastély
      • Eger - „Nagypréposti palota”
    5. Népi emlékek
      • Noszvaj - Gazdaház
      • Verpelét - Kovácsműhely
      • Mikófalva - Népi műemlék
      • Átány - Kakasház
      • Nagyréde - Zsellérház
      • Parád - Palóc ház

A túramozgalom kapcsolódik a TFSZ által meghirdetésre kerülő Őseink nyomán jelvényszerző országos túramozgalomhoz, és egyéb, a millenniumhoz kapcsolódó országos vagy körzeti jelentőségű programokhoz.

A túramozgalom támogatója: A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram


BEJELENTKEZÉS


HIRDETÉS


SZÁLLÁSKERESO


településen

HIRDETÉS

JÁTÉK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Extrafaház
Hegyilevegő Panzió
AAA Vendégház
Mátraszive Apartmanház
Darázshegyi Vendégház
Kétkerék vendégház

Szállás AJÁNLATUNK

Tornácos Ház
Tornácos Ház

ÉTTEREM AJÁNLATUNK

Vöröskő Kisvendéglő
Vöröskő Kisvendéglő

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére