2012. május 17. csütörtök van - 20. hét, köszöntjük Paszkál nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

A futók ismét meghódították a csúcsot

2008. június 14., szombat

Június 14-én már 11. alkalommal vágtak neki a kihívást kedvelők a Gatorade Kékes Csúcsfutásnak, hogy a Mátrafüred és a Kékes közötti 11,6 kilométer hosszú, 671 méter szintkülönbségű futótávot teljesítsék. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagyon sokan, csaknem 1500-an vállalkoztak arra, hogy részt vesznek ezen a nem mindennapi futóeseményen.
A mezőny 11 órakor startolt el Mátrafüredről, és minden tagja izgatottan várta, hogy megérinthesse az ország csúcsát jelképező piros-fehér-zöld követ. A hőség ezúttal nem nehezítette a futók dolgát, így csak a kanyargós mátrai útvonallal, na és persze a nagy szintkülönbséggel kellett megküzdeniük. A rajt után kevesebb mint háromnegyed óra múlva már a Kékestetőn felállított célban köszöntötte taps a hegyet elsőként legyőző futót: az etióp Erkolo Ashenafinak 44 perc 41 másodpercre volt szüksége, hogy felérjen az ország tetejére.
Az első hölgyversenyzőre sem kellett sokáig várni, a maratoni országos csúcsot tartó Földingné Nagy Juditot egy nő sem tudta megelőzni, 52 perc 51 másodperc alatt győzte le a hegyet.
Az elsők után folyamatosan kaptattak célba a résztvevők, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Gusztos Péter és Gedei József országgyűlési képviselők is. Mint minden célba érkező, ők is örömmel érintették meg a követ, ahol fotó készült róluk, majd nyakukba akasztották a sikeres teljesítésért járó emlékérmet.
Az eredményhirdetésnek stílusosan a kő emelvénye adott helyet, a „dobogósokat” vastaps fogadta – csaknem 1500-an pedig idén is elmondhatják magukról, hogy meghódították Magyarország csúcsát.

11. Gatorade Kékes Csúcsfutás, 11,6 km
Eredmények

Férfiak
1. Erkolo Ashenafi (Bencsik Team) 44:41
2. Zatykó Miklós (Vasas Humansoft) 45:37
3. Khoór Bence (Honvéd) 46:22
4. Erős Gábor 46:57
5. Avar András (TTT HSE) 49:05
6. Varga József (Misi SC) 49:13

Nők
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 52:51
2. Molnár Barbara (MAC Népstadion) 53:44
3. Szunyog Erika 1:00:55
4. Darázs Angelika 1:01:33
5. Czirbusz Katalin (Pásztói Szabadidő SE) 1:03:41
6. Horváth Ágnes (Spuri SC) 1:04:42

BEJELENTKEZÉS


HIRDETÉS


SZÁLLÁSKERESO


településen

HIRDETÉS

JÁTÉK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Extrafaház
Hegyilevegő Panzió
AAA Vendégház
Mátraszive Apartmanház
Darázshegyi Vendégház
Kétkerék vendégház

Szállás AJÁNLATUNK

Hegyi Gyopár Vendégház
Hegyi Gyopár Vendégház

ÉTTEREM AJÁNLATUNK

Vöröskő Kisvendéglő
Vöröskő Kisvendéglő

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére