2017. november 19. vasárnap (46. hét) van, köszöntjük Erzsébet nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Gyurcsány lemondott...

2008. május 11., vasárnap

arról, hogy részt vegyen a
Mátrai Csillagok Éjszakai Teljesítménytúrán. Mi nem.


Újból eljött közénk. Mikor 2004-ben először lépett be az életünkbe, a lusta fejemmel nem is gondoltam volna rá, hogy még 4 év elteltével is ilyen gyermeki izgalommal fogom várni, hogy én meg a sötét Mátrába lépjek be...
De ezt történt.

Kissé csalóka, amit írtam, hiszen indulásunkkor az óra pontosan 20:00-át mutatott. Tehát a sötét rész kilőve. De nem is ez a lényeg (hanem, hogy Balázs lapjára a 19:58-as indulási idő került és ő ezért kissé frusztrálva érezte magát, mindig két lépéssel előttünk akart járni, hogy ledolgozza papíron előre elkönyvelt hátrányát).

Idén kis csapatunkból csak a keménymag képviseltette magát: a mindenre elszánt harcosok, akik akár az egész éjszakát készek eltölteni a sötét éjszakában, ijesztő fák és mormogó vadak, és kialudt zseblámpák fényei közt. Bár erről szó sem volt, hiszen a legkönnyebb, 15-ös távra neveztünk be, így egy laza sétával már éjfélkor habzsolhattuk a zsíros kenyerek utánozhatatlan ízét, ami egy kis lilahagymával megbolondítva maga a.....igen, erre nincs szó

De ne rohanjunk ennyire előre. Tehát elindultunk, szépen komótosan. A nevezésnél idén semmire nem volt panaszunk, nem volt sorban állás, és még a WC is tiszta volt. Egy gyors rajt fotó, és máris a Sár-hegynél izzadunk. Igen, szégyen, nem szégyen: nem egyszer megesett, hogy gyanús foltokat véltem felfedezni az előttem haladó Zoli tekintélyt parancsoló hátán is. Persze élhetünk a remek kifogással: kifejezetten jó idő van! És tényleg, nemhogy zápor, csepergő eső, de még csak egy kis sár sincs.

A haladás kissé nehézkes itt az elején, (sőt, Mátrafüredig szinte végig az) mivel elég nagy a tömeg. Igen, tömeg. Rengetegen vannak, kicsik, nagyok egyaránt. Szóval libasorban haladtunk felfelé, közben -kihasználva, hogy amit egymással beszélünk még körülbelül 10-en hallják- ismételten próbáltunk humorosak lenni, több, kevesebb sikerrel. Voltak, aki egyáltalán nem voltak fogékonyak ránk, de azért nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyságrendekkel többen voltak, kik örültek vidám társaságunknak.
Próbáltunk beszélgetéseket is kezdeményezni a velünk egy időben, egy helyen izzadókkal, nyögőkkel, és illendőnek láttuk, hogy be is mutatkozzunk egymásnak, mivel szinte az összes fényképükbe belevigyorogtunk. Jó hangulatban telt az első szakasz a kápolnáig (Balázsnak csak SZAK – gyengébbek kedvéért: SZent Anna Kápolna-). De itt egy kicsit fura volt a helyezet. Mármint szokatlan. Rengeteg ember egyszerre szerette volna megkapni a pecsétet... kisebb sor, némi tolakodás, de sebaj, mi ráérünk.Illetve közülünk egy valaki nem, ugyebár aki 2 perces hátrányát igyekezett behozni...) 10 perc és megkaptuk az igazolásunkat, indulhattunk tovább Mátrafüredre. De mi inkább lakmároztunk az otthonról hozott, „még egy kicsit talán meleg is” kalácsból, illetve én személy szerint egy kis pucérkodással örvendeteztettem meg a „kedves utazóközönséget”, abból az apropóból, hogy melegebb öltözékre váltottam.
Az igazat megvallva mikor lekerült rólam a póló, vártam egy kis tapsot, vagy üdvrivalgást, vagy valamit, amivel a tudtomra adják, hogy ez igen. De rá kellett jönnöm, hogy igencsak instabil lábakon álló álmokat kergetek ezzel az ábránddal, hiszen kijelenthetem, hogy felsőtestem, az izomzat teljes hiányában szenved (pontosabban él és virul, csak ezt valahogy senki nem akarja elhinni miután látta „gilisztaharcos” testem).

Jóllakva bár, de túrára éhesen tovább indultunk. Mivel környezetbarátok vagyunk (és nagyon drágák az elemek) keveset világítottunk, és mégis sikerült elkerülnünk számtalan pocsolyát (nem, nem cáfoltam rá saját magamra, mert csak ezen a kis szakaszon volt néhány, az út a továbbiakban tiszta és száraz volt).
Közvetlenül Mátrafüred előtt mégis csak sikerült eltévednünk. Köszönhető ez egy nagyszájú, magáról kicsit sokat képzelő középkorú hölgynek. Aki nem akart ránk hallgatni (hogy nem arra kell menni), mi pedig nem akartuk, hogy vaddisznók, jegesmedvék és egyéb állatok martaléka váljon belőle, ezért nem hagytuk magára. Végül is nem volt olyan nagy kerülő, és erre még úgy sem jártunk. Tiszta haszon.

Fent a Kozmárynál...várjunk csak. Fent? Nana. Nem volt az olyannyira fent, hiszen majdhogynem lent, a kapunál állt a sor vége. Ez először visszavetett minket -mármint a jókedv terén- de a csoki gondolata, amit majd az ellenőrzőpontnál kapunk hamar feledtette eme kellemetlenséget. Azért egy jó fél órát simán elálldogáltunk a lépcsőkön felfelé araszolgatva. (Ez itt panasz volt ám)

A pecsételést követően, csokival tömvén a számat párszor igen közel kerültem ahhoz, hogy egy gyorsabb, de fájdalmasabb lejutási móddal érkezzek le, de szerencsémre (és mások sajnálatára) elkerültem a legurulást. És elérkeztünk a „simán gyalogolunk a betonúton jajj de unalmas” részhez.
Amit, talpra esett fiatal emberek és fiatal lányok lévén sikerült feldobnunk.

Mivel megelégeltük, hogy volt egy-két kisebb csoport, akik a telefonjuk segítségével zavarták meg a csendet és a mi ízlésünknek nem igen megfelelő külföldi slágereket bömböltettek, ezért úgy döntöttünk ha nekik szabad hangoskodni, akkor nekünk is.
Az elhatározást szinte azonnal tett követte, és már is a” béreslegény” című magyar népdaltól volt hangos a biciklisút. Határozottan jól éreztük magunkat.

Gyorsan túljutottunk az utolsó ellenőrzőponton, fényképezkedtünk egy pozitív melléknévvel és egy nap nevével fémjelzett óriásplakát előtt és hiphop: már bent is voltunk a városban.

Itt megláttuk a kínálkozó alkalmat: gyorsan és viszonylag egyszerűen rengeteg embert előzhetünk be, ha egy kicsit kapkodjuk a lábunkat. Így is tettünk, úgy elkezdtünk szaladni, hogy a szél kisebesítette a mellkasunkat. Igaz ugyan, hogy itt nem számít a sorrend, nem is azért csináltuk. De tessék belegondolni, hogy mi van akkor, ha ezzel a körülbelül 30-40 emberrel egyszerre érkezünk meg? Mind nekiesik a hőn áhított zsíros kenyérnek. És ott is sorban állás következik. Ezt nem hagyhattuk, ezért így, lógó nyelvvel, s mint már említettem sebes mellkassal érkeztünk meg.

Jó volt. A WC tisztaságáról inkább nem beszélnék, és fura ugyan, hogy így egy mondatban említem, de igen: nagyon finom volt (nem, ezúttal nem a kókuszgolyó) a zsíros kenyér.

A kitűző ezúttal fekete és négyzet alakú (legalább nem keverjük össze a többivel), az oklevél a már megszokott. Bár nálam mégsem, hiszen a nagy zűrzavarban, a Pál nevet kaptam „túrakeresztségemben”, mások nagy örömére. Én búslakodtam egy kicsit, majd egy mosolyt eresztettem, hiszen rájöttem: nemhogy nem szegheti jókedvem eme kis malőr, hanem egyenesen emeli az emlékek számát

Jövőre is megyünk.

Köszönettel:


Csábrági Barbara, a sebes léptű hatvani lakos, rendfokozata: lilagatyás túrázó,
Becsei Zoltán, Vámosgyörk fenegyereke, az éjszakai túrák szőrös jetije,
Kovács Gergely, a szószátyár hatvani betyár,
Oláh Balázs, talán az első hatvani, aki evett lekváros lilahagymás kenyeret,
Szűcs Péter, aki boldogi és már Pál is...

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATUNK

3Patak Panzió

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére