2017. november 23. csütörtök (47. hét) van, köszöntjük Kelemen nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Vadrózsa 50 - 2007

2007. augusztus 25., szombat



Hol is kezdjem? Valahol ott, hogy utoljára idén május 20-án reggel értem úgy be egy teljesítménytúra céljába, hogy a sikeres teljesítésért átvehettem a díjazást. Azóta több próbálkozás sem vezetett sikerre, így most az „utolsó” esélyt megadva magamnak a folytatásra, szóba jött, hogy megnézzük a Mátra délnyugati csücskében rendezendő Vadrózsa túra 50-es távját. Azért esett a választás erre a túrára, mert hiába voltunk már számtalanszor a Mátrában, ez a terület még fehér folt volt, csak egy ismerős szakasz akadt, mégpedig a Szurdokpüspöki – Muzsla közötti útvonal, igaz azt éppen fordítva jártuk be a Mátrabércen. Igazából erre a hétvégére nem volt tervezve túra, de csütörtökön mégis megpróbáltam társakat találni magam mellé, és végül Melák csatlakozásával szombat reggel elindultunk Rózsaszentmártonba. Hamar leértünk a rajtba, amit könnyen megtaláltunk, hiszen csak követni kellett a szembe jövő túrázók vonulatát. A rajtban találkoztunk egy-két ismerőssel, köztük Ibolyával, akinek volt egy érdekes kérdése Melákhoz: „CSAK egy ötvenest mentél a Szondin?”. Hát van ez így, hogy csak egy ötvenesre megy az ember, és nem „hajszolja” minden hétvégén a leghosszabb túrákat. Nevezés után 15-ös és 16-os rajtszámmal indultunk neki 7:25-kor a közel 52 km és az 1875 m szintemelkedés leküzdésének.


Az első szakasz ismerős volt, hiszen azon az úton indultunk el a faluból, amin nem sokkal korábban beérkeztünk. A gyümölcsösbe érve gyönyörű látvány fogadott minket, a távolban végig kirajzolódott előttünk a Mátra teljes vonulata. A Kopasz-hegy mellett elhaladva megláttuk az első ellenőrzőpont helyeként szolgáló Somlyó-hegyet, amit egy rövidebb emelkedőn értünk el. Az igazolás mellé egy Mátrai-várak kódot is feljegyeztünk magunknak, majd elindultunk a Széles-kő irányába. Miután elég meredeken leértünk a hegyről és a Ferenc-tanyát is elhagytuk, elvétettük a letérést a tó felé, így a forgalommal szemben mentünk vissza az ellenőrzőpontra (de mielőtt odaértünk volna, még egyszer elnéztünk egy fordulót, majd Gyuri74 és csapata segítségével értünk révbe), ahol szőlővel vártak minket a pontőrök. A bányató gyönyörű volt, kedvem lett volna megmártózni benne. A következő ellenőrzőpont a Hármashatár volt, ahova még délután is vissza kellett érkeznünk, igaz akkor már nem volt ide tervezve pecsételés. A Hármashatártól egy 7 km-es pihenőszakasz következett Szurdokpüspökiig, minimális szintemelkedéssel. Útközben elhaladtunk a nagyon bővizű Köszvény-kút mellett, ahol frissítettünk egyet, majd az Eszter-forrás következett, ami egyben ellenőrzőpontként is szolgált, igaz itt már nem volt valami gazdag vízhozama a forrásnak. Továbbhaladva beértünk Szurdokpüspökibe, ahol egy kútnál feltöltöttük készleteinket, hiszen innentől 18 km-en keresztül nem volt vízvételi lehetőségünk (közte egy Muzsla-mászással), valamint kerestük egy nyitva lévő kocsmát, ami nem is volt egyszerű feladat, csak a helyi erők segítségével találtunk rá, ugyanis az a kocsma, ami mellett az utunk vezetett, napközben zárva tartott. Egy kis kitérővel meglelve a „kultúrházat” mellékhelyiséghez és üdítőkhöz jutottunk (nagyon baráti áron: 90 Ft volt 3 dl kóla). A kocsmában két másik túrázóval ismerkedtünk meg, akikkel együtt indultunk el a következő 7 km-re, a Muzsla megmászására, valamint a következő ellenőrzőpont, a Muzsla-nyereg elérésére.


Tudtuk, hogy nem lesz könnyű feladat délidőben felfelé menni a Muzslára, de arra, ami várt minket, nem is számítottunk. A völgyet elhagyva nekikezdtünk a jó köves emelkedőnek, és ekkor megcsapott minket a tűző nap. A levegő nem nagyon mozgott, füllesztő volt a meleg. A Horka-tető előtt megálltam a két sráccal egy ivásra, mialatt Melák dobbantott felfelé (mindig az emelkedőkön ébred fel, esélyem sincs ilyenkor a tempóját tartani), és megbeszéltük, hogy az ellenőrzőponton megvár. Tudtam, hogy sokára fog eljönni a Muzsla, de azt, hogy ennyire, arra nem számítottam. Úgy terveztem, hogy maximum, 2 óra alatt túljutok a csúcskövön és elérem a nyerget. Ehelyett folyamatosan meg kellett állnom inni, egyszerűen odavágott a fülledt meleg. A két srác lemaradt mögöttem, innentől kezdve nem láttuk őket a nap folyamán, még az is lehet, hogy kiszálltak valahol. A sokadik pihenőmnél megnéztem az időt, és láttam, hogy már két órája indultunk el Szurdokpüspökiből, de még csak Horka-tetőt, a Kis-Koncsúrt és a Nagy-Koncsúrt hagytam el, és nem tudtam felmérni, hogy hol tarthatok a Harasztos-bérc hullámvasútján. Aztán erőt véve magamon kiderült, hogy a csúcstól mindössze 5-10 percre állhattam meg utoljára, és felérve, megpaskolva a csúcskövet leereszkedtem a nyeregbe, ahol szerencsére megvárt Melák (éppen tovaindult volna, de egy ott tartózkodó túratárs szólt neki, hogy lát valakit közeledni). A tervezett maximum két órás mászásból 2 óra 10 perc lett, ami nem volt valami jó idő, de örültem, hogy túléltem. A ponton csokikkal tankoltam fel magam, és egy pár perces pihenőt kikönyörögtem. Ekkor megnéztem, hogy majdnem 2,5 liter vizet ittam meg az előző 7 km alatt, így mindössze 5 dl folyadékom maradt még 11 km-re, a következő vízvételi helyig. A pontőr felajánlott egy kis vizet a sajátjából, de nem fogadtam el, reménykedtem, hogy kihúzom a saját készletemmel.


Hárman indultunk lefelé a hegyről, egy kereszteződést benéztünk, de hamar korrigáltunk. Az itiner szerinti jelzésváltás a patakvölgyben nem akart eljönni, és már kezdtünk kételkedni a távolságadatokban, ugyanis ha minden stimmelt, akkor a 2,7 km-t mintegy egy óra alatt tettünk meg, azaz lassabban mentünk le a hegyről, mint ahogy felvonszoltam oda a hátsó felemet. A Prédikáló-tetőn szúróbélyegeztünk, majd szaporára fogtuk a Tilalmas-tető felé a tempót, azonban közben volt egy váratlan lassító szakasz, a leereszkedés a János várából. Erre a rövid lefelére annyit írt az itiner, hogy fokozott óvatosságot igényel. Hát, ezt csak megerősíteni tudom, ugyanis fától-fáig araszoltunk, és reménykedtünk, hogy egy darabban érünk le a köves szerpentin aljára, ami gyakorlatilag inkább egy teraszos szerkezetű sziklafalra hasonlított keskeny peremekkel. A Tilalmas-tető előtt egy meredekebb mászás következett, ahol beértünk egy túrázót, aki mondta, hogy az Eszter-forráshoz visszaérve ki fog szállni, de addig jön velünk. Mire a mondatát befejezte, már láthatáron kívül volt, úgy lemaradt. A tetőn bélyegeztünk, majd mondták a srácok, hogy innen csak lefelé kell menni 4 km-t a forrásig, ahol újra feltölthetjük vízkészleteinket. Meg kell hagyni: a lefelé fogalmát itt elég lazán kezelték, hiszen több kisebb mászás és hullámvasutazás is volt az útvonalban, de végül is viszonylag pihentető módban értünk vissza az Eszter-forráshoz. Útközben lehagytunk még két megfáradt túrázót, akik a forrásnál ismét utolértek minket. Az egyikük már nem a hivatalos úton ment innen a célig, hanem kihagyta a Nagy-hársas csúcsát, amit végül is büntetlenül megtehetett, miután nem volt fent ellenőrzőpont. Megbeszéltem Melákkal, hogy ne várjon rám felfelé menet, mert biztos lemaradok, menjen a saját tempójában, hogy meglegyen neki a szintidőn belüli teljesítés, én pedig majd úgy megyek, ahogy sikerül. A forrásnál még ettünk egy-egy szendvicset, valamint szőlőt, és nekiindultunk ismét Szurdokpüspöki felé, hogy a falu határát elérve élesen visszaforduljunk az emelkedő kezdetére.


Az elején még együtt haladtunk, majd ahogy elkezdett meredekebbé válni a történet, rögtön lemaradtam Meláktól. Ekkor megláttam azt a fáradt vándort, aki a forrástól előttünk indult tovább, és miután beértem, beálltam az ő tempójára, hátha könnyebb lesz mindkettőnknek, ha van, aki húzza a másikat. Végül jókat beszélgetve és a Szurdokpüspöki falunapok mulatós zenéjét hallgatva felvonszoltuk magunkat ezen a 340 méteres szintemelkedést rejtő szakaszon, igaz többször megpihentünk, de mit számít, hiszen felértünk. A toronynál ittam egyet és ettem egy csokit, aztán osztottam-szoroztam, hogy 10 km-re van szűken 1 óra 40 percem, igaz a nagy része lefelé, már csak 80 méter szintkülönbség leküzdése vár rám az útvonalon. A sráctól elköszöntem, és belekezdtem amolyan kocogás-szerűségbe. Hol kocogtam, hol sétáltam, de megpróbáltam minél gyorsabban haladni, amennyire csak bírtam, toltam magamat előre. Megfogadtam, hogy az utolsó pontig nem nézem meg az időt, így a Pincesoron döntök, hogy letojva a szintidőt csak besétálok, vagy apait-anyait beleadva bezúgok a célig. A Hármashatár ismételt érintése után elkezdett a nap alábbszállni, és egy-két hűvösebb fuvallat felfrissített. A pincéknél egy szép nagy kunkort kellett megtenni, mire az ellenőrzőpontra bementem volna az egyik pincébe, ahol borral kínáltak, de mivel még haza kellett vezetnem, csak üdítőre futotta. Itt megtudtam, hogy Melák mintegy 15 perccel előttem ment el, így ő már biztos teljesítő lesz. Nekem pont 40 percem maradt a maradék 5,1 km-re, ami valakinek kényelmes gyalogtempóban is teljesíthető, de nekem nem maradt más választásom, továbbra is futnom kellett, hogy legyen valami esélyem. A pincéknél több társaság is készült a szombat esti duhajra, több helyen bömbölt a mulatós zene, ami megadta az ütemet a futásnak nevezett mozgásomra. Az utolsó emelkedőt leküzdve már csak toronyiránt be kellett menni a faluba egy műúton, majd átvágtatni a falu túlsó végében található célba. Útközben volt, aki fel akart venni a kocsijába, hogy elvigyen, de nem hagytam magam (utána ezt a célban meg is jegyezték, hogy ő volt az a túrázó, aki az istenért sem akart beszállni az autóba). Melák közben telefonált, hogy beért 12 órával, nekem még pont 30 percem volt ekkor közel 4 km-re. Fuss! Fuss! Fuss! Üvöltöttem magamban, és mentem, ahogy bírtam. A templomot elhagyva már csak 2,2 km volt hátra, mikor ráfordultam a célegyenesre, a falu főutcájára, már csak 2 km. Futottam, sétáltam, de már nem nagyon ment. Elővettem a telefonom, és a kezemben tartva (a másikban pedig a botjaimat lóbálva) futottam tovább. Hosszú volt a főutca, örömlány hosszú. Megláttam egy kék házat a távolban, és reggelről rémlett, hogy ott kell a cél felé bekanyarodni, ahonnan már csak 200 méter van hátra. Az órám szerint még volt 2 percem. Az utolsó kanyart belső íven csikorgó gumikkal kézifékkel vettem be, és sprintelni kezdtem. Melák nézett szemből, nem hitte el, hogy képes vagyok így vágtázni. Beestem a célasztalhoz, ledobtam a papíromat a pecsétért, és ránéztem az órámra. Sikerült! 12 óra 29 perc lett, azaz bent maradt egy percem. De valószínűbb, hogy csak másodpercek voltak hátra. A célban hanyatt dobtam magam, és pár percig ott feküdtem, mire újra levegőhöz jutottam, majd megkaptam a gratulációt a rendezőktől és a díjazásomat.


Kicsit lemosakodtam, ittam egy fél liter üdítőt, átöltöztem és elindultunk hazafelé. A napi jócselekedet gyanánt két túratársat vettünk magunk mellé, hogy felhozzuk őket Pestre. Végül este 10-re már megfürödve a sörömet iszogattam itthon, és fülig érő mosollyal örültem, hogy május után végre sikerült egy túrát abszolválnom. Köszönet a rendezőknek, hogy megmutatták a Mátra számunkra eddig ismeretlen részét, és köszönöm minden túratársnak (akikkel együtt mentem) a társaságot! Jövőre veletek ugyanitt, viszont remélem már a Nagy-hársason is pontőrökkel kiegészülve!




Hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ÉTTEREM AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATUNK

3Patak Panzió

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére