2017. október 22. vasárnap (42. hét) van, köszöntjük Előd nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc - 2007

2007. április 14., szombat



Hajnali három óra, csörög az ébresztő. Még jó, hogy emlékszem, hogy én állítottam be ilyen koránra, és nem vágom földhöz a telefonomat hirtelen jött haragomban. Beletelik egy-két perc, amíg arra is rájövök, hogy miért kell ilyen korán kelnem. Kislattyogok a nappaliba, és feltételezésemet megerősíti az összepakolt túrafelszerelés, ma bizony túrázni fogok menni. A kikészített papírra nézek, van még 35 percem, hogy elérjem azt az éjszakai járatot, amivel bejutok a Népstadionhoz, hogy a szép színes beszállókártyát felhasználva különbuszra szálljak, és célba vegyem a Mátrát. Az éjszakai járatra felszáll még egy srác, látszik rajta, hogy túrázni készül. A Népstadionnál együtt szállunk le, majd a szálló előtt beszélgetésbe elegyedünk. Legalább telik-múlik az idő, még van 45 perc a tervezett indulásig. Az első busz megjön, és hamar fel is lehet szállni. Fél 5-re megtelik, megkapjuk a zöld jelzést, mehetünk. Mögötte közben már újabb két busz sorakozott fel. Gyorsan bealszom még Pesten, és csak akkor ébredek, mikor lefordulunk az M3-ról Gyöngyös felé. Ekkor megreggelizem, és közben gyönyörködöm a tájban. Remekül látszik Kékestető, Galyatető, közelebb pedig a Szent Anna-kápolna virít a domboldalon. Egyesek mögöttem felháborodnak, hogy miért erre megy a busz és miért nem a másik lehetséges útvonalon. Nem mindegy? Már látszik, hogy időben le fogunk érni, nem értem miért kell éhgyomorra mérgelődni.


Mikor leérünk Sirokra, a buszról látom a TTB néhány tagját éppen rajtolni, ekkor eldöntöm, hogy ha törik, ha szakad, utolérem őket, hogy ne kelljen egyedül mennem. Leszállva a buszról újabb ismerősökkel találkozom, majd egy rövid sorbaállást követően 6:27-kor elrajtolok, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is kettészeljem a Mátrát. Az elejét magamhoz képest megtolom egy kissé, a szemem előtt lebegnek a túratársak. Minden kanyarban lesek, hátha meglátom őket. Egyszer csak sikerül, és beérem őket. Kb. 30-35 perc után meglátom az első ismerős arcokat Lutak és Pít személyében, majd pár lépés múlva Aleszka és Sanci is feltűnnek. Innentől „visszaváltok” egy fokozatot, nincs értelme már az elején elrohanni a dolgokat, hosszú lesz még az „erőltetett” menet. Szépen haladunk, ekkor még semmi erőlködés, némi beszélgetés, bár ez a meredekebb felfeléken nehezebben megy. Lutakék időközben ellépnek tőlünk, hármasban maradunk. Már reggel is gyönyörű panoráma tárul elénk a Gazos-kőről. Kezdek reménykedni, hátha lesz akkora szerencsénk, hogy a Tátrát is meglátjuk a nap folyamán. A Jóidő-nyaknál, csakúgy, mint tavaly, mi a jelzett úton mentünk sokakkal ellentétben (hirtelen körbenézve 4%-os a jelzést követők aránya), azonban most nem volt szerencsénk, mert a kútból éppen csak csöpörgött valami, nem tudtunk frissíteni. A Szederjes-tető és a Jagus megmászása után máris a Domoszlói-kapunál voltunk, ahol ittam egyet, majd nekiláttam az Oroszlánvár „elfogyasztásának”, ami sikerült is megállás nélkül. A Markazi-kapunál most jobban figyeltem, mint tavaly, így nem kavartam le a jelzésről. Kényelmesen felértünk a Disznó-kőhöz, ahol „lezavartam” Sancit, hogy nézzen körül lent is (korábban még nem tette meg), remélem nem bánta. Továbbmenve az emlékmű mellett elhaladva egyik kedvenc helyemre érkeztünk, a Kereszthez, ahonnan már csak pár lépés volt Kékestető, ahol először ránéztem az órára, hogy hol is tartok. A tavalyi részidőhöz képest hoztam 20 percet, így holmi tízórai elfogyasztása és sörözés után akkor indultam tovább, mikor tavaly felértem és megdőltem vagy 20-25 percre.


A Galyatetőig tartó szakasz tavaly nagyon nyögvenyelősre sikeredett, alig haladtuk meg akkor a hármas átlagot. Most semmi gond nem volt, igaz belassítottunk a Som-nyeregbe való leereszkedésnél, valamint a Csór-hegyre való mászásnál, de ezen kívül jó tempót diktáltunk. Ami nagyon felturbózott, az a Tátra gyönyörű szép látványa volt, amely több helyen is elénk tárulkozott. Még sosem volt részem ebben a látványban, de megérte várni rá. Ezen a szakaszon (és még sajnos máshol is) több helyen megdöbbentő tarvágásokat láttunk, ami bizony elszomorított minket. Vártuk a „meglepetés-pontot”, de nem oda tették, ahova tavaly, most a frissítőállomás után volt pár lépéssel, igazából olyan helyen, ahol már nem sok értelme volt, de nem az én asztalom megítélni, hogy mikor hova tesznek titkos pontot a szervezők. A „beszörpözés” után utolértük Petamit, amint éppen befejezte ebédjét egy pihenőhelyen. Galyatetőre érve kicsit hamarabb jött a pont, mint tavaly, de miután úgyis tervben volt egy kis kulturális program a helyi „művelődési központ” kerthelyiségében, nem tudtuk kihagyni a pecsételést. Megpihentünk, közben megebédeltem, szerelést igazítottam. Aleszka előttünk indult tovább, így őt már csak a célban láttam utána, majd magam mögött hagyva Sancit és Petamit én is elindultam a „maradék” 26 km-re. Galyatetőről mintegy 40-45 perccel indultam előbb tovább, mint azt tavaly tettem Melákkal. Gondoltam nem is baj, ha úgy érek majd Mátrakeresztesre, hogy van egy kis plusz tartalékom, legalább majd nem kell futni lefelé a Muzsláról.


Miután elindultam, az első lehetséges alkalommal félreálltam egy kis technikai szünetre, miután Galyatetőn nem volt kedvem várakozni, hogy sorra kerüljek. Ezután nekiindulva, még a tavalyi ellenőrzőpont előtt találkoztam Gyurival, akit elsőre nem ismertem fel (hiszen eddig csak egyszer találkoztunk), de hamar helyre tette magát az emlékeimben, mikor előrántotta hátizsákjából a mátrahegyes seprésemért kiérdemelt rendezői kitűzőt. Ezúttal is köszönöm! Innentől együtt haladtunk egy jó darabig, és meg voltunk győződve róla, hogy nagyon jó tempót diktálunk magunknak. Belemelegedtünk a beszélgetésbe, valamint bementünk teázni Mátraszentlászlón, mialatt Sanciék visszaelőztek. Azonban nem tartott sokáig az előnyük, mert a Vörös-kői kilátótól ismét együtt haladtunk, egészen az ágasvári emelkedő tövéig, ahonnan mindenki a maga tempójában mászott fel a csúcsra. Ágasvárig nem álltunk meg, a mászás is egész jól ment, igaz csak visszafogott tempóban, sőt, a csúcson sem dőltünk ki, inkább a turistaháznál pihentünk meg pár percre. Ekkor már nem ültem le sörözni Sancihoz, már nagyon vártam, hogy Keresztesre érjünk. Feltűnt, hogy Petami még nem érkezett le a csúcsról, de gondoltam, hogy csak percek kérdése lehet. Mint később kiderült, az Ágasvárra történő felkapaszkodás és leereszkedés alatt összeszedett hozzánk képest mintegy fél óra hátrányt. A lefelé menet közben Gyurinak köszönhetően megtudtam, hogy hol tér le egy rövidebb szakaszon a piros sáv jelzés a széles erdészeti útról, hogy azzal párhuzamosan a hegyoldalban haladjon. Köszönöm, most már tudom, hogy hol is kell hivatalosan haladni! Tavaly itt olyan „zombi” voltam, hogy nem is gondoltam arra, hogy a jelzés itt letérne akár csak egy métert is az útról. Beértünk Mátrakeresztesre, ahol csak egy rövid pihenő volt tervezve, ami alatt megiszunk egy-két pohár szörpöt, valamint szerelést igazítunk. Aztán a pecsétet osztogató lánykák elvették a jókedvemet, mikor is kiderült, hogy a Galyatetőn meglévő 40-45 perc magamhoz mért előnyöm elfogyott, és jó, ha 10 megmaradt belőle. Hogy hova tűnt, nem tudom. Egymásra nézve megdöbbentünk, hogy ennyit jöttünk ezen a szakaszon. Sokkal jobbnak tűnt a tempó, aztán mégis.


Szóval mintegy 5 perc után a továbbindulás mellett döntöttünk. Ekkor láttam Sancit beérkezni a ponthoz, tudtam, hogy ő utol fog érni a Muzsla támadása közben, valamint Tzh-t, akiről pedig sejtettem, hogy itt befejezte (remélem, most már jobban van a térde). Gyurival nekiiramodtunk, de hamar megléptem tőle (ezúttal is elnézést, de muszáj volt „ölnöm” magam felfelé a szintidő miatt). Felfelé tudtam, hogy minden egyes centiért meg kell küzdeni, és csak akkor szabad elhinni, hogy felértünk, mikor megtapintom a csúcskövet a Muzslán. Felfelé kétszer álltam meg inni, gyakorlatilag ezzel harmadolva a szakaszt, és a második megállónál, a Nyikom-nyeregnél ért be Sanci, akivel innen ismét együtt toltuk a biciklit, Vilivel kiegészülve (akivel már korábban is sokszor találkoztam, most már igyekszem nem elfelejteni az arc/név párosítást). A sokadik fel-le páros után beérkezett a várt csatlakozó turistaút, ahonnan már csak egy mászás választott el minket a Muzslától. A csúcsra érve megsimogattam a csúcskövet, és elkönyveltem, hogy innen egy kis kocogás, és „simán” meglesz a túra. Ekkor még kérésére lefotóztam egy túratársat a csúcskőnél (mint kiderült, Ezds volt az), majd a pecsétek begyűjtése után megitattam Sancit a készletemből, és elindultunk lefelé egy-két bukkanón keresztül. Vili ment elöl, és igen jó iramot diktált, gyakorlatilag végig kocogtunk. Egyszer megálltam inni, ekkor magamra maradtam valahol a Horka-tető környékén, ugyanis a gyorsvonat robogott tovább. Pihenésről szó sem lehetett, kocogósra fogtam a továbbiakat is, egészen a Diós-patakhoz való leereszkedésig. A patak túloldalán az utolsó szintemelkedés leküzdése után megkérdeztem az időt, és mivel jól álltam, eszembe sem jutott ismét kocogósra fogni, és szépen besétáltam Szurdokpüspökibe. A célban már minden ismerős ott volt Petami kivételével, és a gyors „ügyintézés” (célregisztráció, oklevél és kitűző átvétele, szörp elfogyasztása) után még váltottunk pár szót egymással. Néhány perc pihenő után tudattam mindenkivel, hogy ismét sikerült, a Mátra most sem tudott rajtam kifogni (korábban kell ahhoz felkelnie), majd elbúcsúzva a többiektől, a különbusz felé vettem az irányt.


Némi várakozás után megjött a busz, miután elővételi-jegyem is volt, gond nélkül ülőhelyem is akadt. Gondoltam, hogy alszom Budapestig, de végül nem sikerült. Történt ugyanis, hogy elkezdtem beszélgetni a mellém vetődött sráccal, aztán annyira belemelegedtünk, hogy kiderült, ő is „ismerős”. Újabb ismerős név, akihez most már arcot is tudtam párosítani, ugyanis Elsőalkalomhoz volt szerencsém. A Népstadionnál leszállt a „ratyisereg”, és ment, ki merre látott, akarom mondani, totyogott, ki merre tudott...


Hazaérve megfürödtem, vacsoráztam, majd bedőltem az ágyba. Jó kis nap volt mögöttem! Megérte 3-kor kelni: végigmásztam a Mátrát, láttam a Tátrát, új ismerősöket szereztem... stb.


Ezennel 2:0! Következő forduló egy év múlva! Remélem a vendégcsapat hosszú ideig „gólképtelen” marad! Mindenesetre a hazaiak mindent elkövetnek az előny tovább növelése érdekében!




Hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATUNK

3Patak Panzió

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére