2018. július 17. kedd (29. hét) van, köszöntjük Elek, Endre nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc - 2007

2007. április 14., szombat



Hajnali három óra, csörög az ébresztő. Még jó, hogy emlékszem, hogy én állítottam be ilyen koránra, és nem vágom földhöz a telefonomat hirtelen jött haragomban. Beletelik egy-két perc, amíg arra is rájövök, hogy miért kell ilyen korán kelnem. Kislattyogok a nappaliba, és feltételezésemet megerősíti az összepakolt túrafelszerelés, ma bizony túrázni fogok menni. A kikészített papírra nézek, van még 35 percem, hogy elérjem azt az éjszakai járatot, amivel bejutok a Népstadionhoz, hogy a szép színes beszállókártyát felhasználva különbuszra szálljak, és célba vegyem a Mátrát. Az éjszakai járatra felszáll még egy srác, látszik rajta, hogy túrázni készül. A Népstadionnál együtt szállunk le, majd a szálló előtt beszélgetésbe elegyedünk. Legalább telik-múlik az idő, még van 45 perc a tervezett indulásig. Az első busz megjön, és hamar fel is lehet szállni. Fél 5-re megtelik, megkapjuk a zöld jelzést, mehetünk. Mögötte közben már újabb két busz sorakozott fel. Gyorsan bealszom még Pesten, és csak akkor ébredek, mikor lefordulunk az M3-ról Gyöngyös felé. Ekkor megreggelizem, és közben gyönyörködöm a tájban. Remekül látszik Kékestető, Galyatető, közelebb pedig a Szent Anna-kápolna virít a domboldalon. Egyesek mögöttem felháborodnak, hogy miért erre megy a busz és miért nem a másik lehetséges útvonalon. Nem mindegy? Már látszik, hogy időben le fogunk érni, nem értem miért kell éhgyomorra mérgelődni.


Mikor leérünk Sirokra, a buszról látom a TTB néhány tagját éppen rajtolni, ekkor eldöntöm, hogy ha törik, ha szakad, utolérem őket, hogy ne kelljen egyedül mennem. Leszállva a buszról újabb ismerősökkel találkozom, majd egy rövid sorbaállást követően 6:27-kor elrajtolok, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is kettészeljem a Mátrát. Az elejét magamhoz képest megtolom egy kissé, a szemem előtt lebegnek a túratársak. Minden kanyarban lesek, hátha meglátom őket. Egyszer csak sikerül, és beérem őket. Kb. 30-35 perc után meglátom az első ismerős arcokat Lutak és Pít személyében, majd pár lépés múlva Aleszka és Sanci is feltűnnek. Innentől „visszaváltok” egy fokozatot, nincs értelme már az elején elrohanni a dolgokat, hosszú lesz még az „erőltetett” menet. Szépen haladunk, ekkor még semmi erőlködés, némi beszélgetés, bár ez a meredekebb felfeléken nehezebben megy. Lutakék időközben ellépnek tőlünk, hármasban maradunk. Már reggel is gyönyörű panoráma tárul elénk a Gazos-kőről. Kezdek reménykedni, hátha lesz akkora szerencsénk, hogy a Tátrát is meglátjuk a nap folyamán. A Jóidő-nyaknál, csakúgy, mint tavaly, mi a jelzett úton mentünk sokakkal ellentétben (hirtelen körbenézve 4%-os a jelzést követők aránya), azonban most nem volt szerencsénk, mert a kútból éppen csak csöpörgött valami, nem tudtunk frissíteni. A Szederjes-tető és a Jagus megmászása után máris a Domoszlói-kapunál voltunk, ahol ittam egyet, majd nekiláttam az Oroszlánvár „elfogyasztásának”, ami sikerült is megállás nélkül. A Markazi-kapunál most jobban figyeltem, mint tavaly, így nem kavartam le a jelzésről. Kényelmesen felértünk a Disznó-kőhöz, ahol „lezavartam” Sancit, hogy nézzen körül lent is (korábban még nem tette meg), remélem nem bánta. Továbbmenve az emlékmű mellett elhaladva egyik kedvenc helyemre érkeztünk, a Kereszthez, ahonnan már csak pár lépés volt Kékestető, ahol először ránéztem az órára, hogy hol is tartok. A tavalyi részidőhöz képest hoztam 20 percet, így holmi tízórai elfogyasztása és sörözés után akkor indultam tovább, mikor tavaly felértem és megdőltem vagy 20-25 percre.


A Galyatetőig tartó szakasz tavaly nagyon nyögvenyelősre sikeredett, alig haladtuk meg akkor a hármas átlagot. Most semmi gond nem volt, igaz belassítottunk a Som-nyeregbe való leereszkedésnél, valamint a Csór-hegyre való mászásnál, de ezen kívül jó tempót diktáltunk. Ami nagyon felturbózott, az a Tátra gyönyörű szép látványa volt, amely több helyen is elénk tárulkozott. Még sosem volt részem ebben a látványban, de megérte várni rá. Ezen a szakaszon (és még sajnos máshol is) több helyen megdöbbentő tarvágásokat láttunk, ami bizony elszomorított minket. Vártuk a „meglepetés-pontot”, de nem oda tették, ahova tavaly, most a frissítőállomás után volt pár lépéssel, igazából olyan helyen, ahol már nem sok értelme volt, de nem az én asztalom megítélni, hogy mikor hova tesznek titkos pontot a szervezők. A „beszörpözés” után utolértük Petamit, amint éppen befejezte ebédjét egy pihenőhelyen. Galyatetőre érve kicsit hamarabb jött a pont, mint tavaly, de miután úgyis tervben volt egy kis kulturális program a helyi „művelődési központ” kerthelyiségében, nem tudtuk kihagyni a pecsételést. Megpihentünk, közben megebédeltem, szerelést igazítottam. Aleszka előttünk indult tovább, így őt már csak a célban láttam utána, majd magam mögött hagyva Sancit és Petamit én is elindultam a „maradék” 26 km-re. Galyatetőről mintegy 40-45 perccel indultam előbb tovább, mint azt tavaly tettem Melákkal. Gondoltam nem is baj, ha úgy érek majd Mátrakeresztesre, hogy van egy kis plusz tartalékom, legalább majd nem kell futni lefelé a Muzsláról.


Miután elindultam, az első lehetséges alkalommal félreálltam egy kis technikai szünetre, miután Galyatetőn nem volt kedvem várakozni, hogy sorra kerüljek. Ezután nekiindulva, még a tavalyi ellenőrzőpont előtt találkoztam Gyurival, akit elsőre nem ismertem fel (hiszen eddig csak egyszer találkoztunk), de hamar helyre tette magát az emlékeimben, mikor előrántotta hátizsákjából a mátrahegyes seprésemért kiérdemelt rendezői kitűzőt. Ezúttal is köszönöm! Innentől együtt haladtunk egy jó darabig, és meg voltunk győződve róla, hogy nagyon jó tempót diktálunk magunknak. Belemelegedtünk a beszélgetésbe, valamint bementünk teázni Mátraszentlászlón, mialatt Sanciék visszaelőztek. Azonban nem tartott sokáig az előnyük, mert a Vörös-kői kilátótól ismét együtt haladtunk, egészen az ágasvári emelkedő tövéig, ahonnan mindenki a maga tempójában mászott fel a csúcsra. Ágasvárig nem álltunk meg, a mászás is egész jól ment, igaz csak visszafogott tempóban, sőt, a csúcson sem dőltünk ki, inkább a turistaháznál pihentünk meg pár percre. Ekkor már nem ültem le sörözni Sancihoz, már nagyon vártam, hogy Keresztesre érjünk. Feltűnt, hogy Petami még nem érkezett le a csúcsról, de gondoltam, hogy csak percek kérdése lehet. Mint később kiderült, az Ágasvárra történő felkapaszkodás és leereszkedés alatt összeszedett hozzánk képest mintegy fél óra hátrányt. A lefelé menet közben Gyurinak köszönhetően megtudtam, hogy hol tér le egy rövidebb szakaszon a piros sáv jelzés a széles erdészeti útról, hogy azzal párhuzamosan a hegyoldalban haladjon. Köszönöm, most már tudom, hogy hol is kell hivatalosan haladni! Tavaly itt olyan „zombi” voltam, hogy nem is gondoltam arra, hogy a jelzés itt letérne akár csak egy métert is az útról. Beértünk Mátrakeresztesre, ahol csak egy rövid pihenő volt tervezve, ami alatt megiszunk egy-két pohár szörpöt, valamint szerelést igazítunk. Aztán a pecsétet osztogató lánykák elvették a jókedvemet, mikor is kiderült, hogy a Galyatetőn meglévő 40-45 perc magamhoz mért előnyöm elfogyott, és jó, ha 10 megmaradt belőle. Hogy hova tűnt, nem tudom. Egymásra nézve megdöbbentünk, hogy ennyit jöttünk ezen a szakaszon. Sokkal jobbnak tűnt a tempó, aztán mégis.


Szóval mintegy 5 perc után a továbbindulás mellett döntöttünk. Ekkor láttam Sancit beérkezni a ponthoz, tudtam, hogy ő utol fog érni a Muzsla támadása közben, valamint Tzh-t, akiről pedig sejtettem, hogy itt befejezte (remélem, most már jobban van a térde). Gyurival nekiiramodtunk, de hamar megléptem tőle (ezúttal is elnézést, de muszáj volt „ölnöm” magam felfelé a szintidő miatt). Felfelé tudtam, hogy minden egyes centiért meg kell küzdeni, és csak akkor szabad elhinni, hogy felértünk, mikor megtapintom a csúcskövet a Muzslán. Felfelé kétszer álltam meg inni, gyakorlatilag ezzel harmadolva a szakaszt, és a második megállónál, a Nyikom-nyeregnél ért be Sanci, akivel innen ismét együtt toltuk a biciklit, Vilivel kiegészülve (akivel már korábban is sokszor találkoztam, most már igyekszem nem elfelejteni az arc/név párosítást). A sokadik fel-le páros után beérkezett a várt csatlakozó turistaút, ahonnan már csak egy mászás választott el minket a Muzslától. A csúcsra érve megsimogattam a csúcskövet, és elkönyveltem, hogy innen egy kis kocogás, és „simán” meglesz a túra. Ekkor még kérésére lefotóztam egy túratársat a csúcskőnél (mint kiderült, Ezds volt az), majd a pecsétek begyűjtése után megitattam Sancit a készletemből, és elindultunk lefelé egy-két bukkanón keresztül. Vili ment elöl, és igen jó iramot diktált, gyakorlatilag végig kocogtunk. Egyszer megálltam inni, ekkor magamra maradtam valahol a Horka-tető környékén, ugyanis a gyorsvonat robogott tovább. Pihenésről szó sem lehetett, kocogósra fogtam a továbbiakat is, egészen a Diós-patakhoz való leereszkedésig. A patak túloldalán az utolsó szintemelkedés leküzdése után megkérdeztem az időt, és mivel jól álltam, eszembe sem jutott ismét kocogósra fogni, és szépen besétáltam Szurdokpüspökibe. A célban már minden ismerős ott volt Petami kivételével, és a gyors „ügyintézés” (célregisztráció, oklevél és kitűző átvétele, szörp elfogyasztása) után még váltottunk pár szót egymással. Néhány perc pihenő után tudattam mindenkivel, hogy ismét sikerült, a Mátra most sem tudott rajtam kifogni (korábban kell ahhoz felkelnie), majd elbúcsúzva a többiektől, a különbusz felé vettem az irányt.


Némi várakozás után megjött a busz, miután elővételi-jegyem is volt, gond nélkül ülőhelyem is akadt. Gondoltam, hogy alszom Budapestig, de végül nem sikerült. Történt ugyanis, hogy elkezdtem beszélgetni a mellém vetődött sráccal, aztán annyira belemelegedtünk, hogy kiderült, ő is „ismerős”. Újabb ismerős név, akihez most már arcot is tudtam párosítani, ugyanis Elsőalkalomhoz volt szerencsém. A Népstadionnál leszállt a „ratyisereg”, és ment, ki merre látott, akarom mondani, totyogott, ki merre tudott...


Hazaérve megfürödtem, vacsoráztam, majd bedőltem az ágyba. Jó kis nap volt mögöttem! Megérte 3-kor kelni: végigmásztam a Mátrát, láttam a Tátrát, új ismerősöket szereztem... stb.


Ezennel 2:0! Következő forduló egy év múlva! Remélem a vendégcsapat hosszú ideig „gólképtelen” marad! Mindenesetre a hazaiak mindent elkövetnek az előny tovább növelése érdekében!




Hikerworm

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATNK

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére