2017. július 23. vasárnap (29. hét) van, köszöntjük Lenke nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Szalamandra túra (nyereményjáték résztvevő)

2006. október 20., péntek


Mátra 2006 október 20-23.


Ezúttal nem csak a magunk örömére írom élménybeszámolómat, hanem egy újabb Mátrai hétvége reménybeli eltöltésére is. :O)



4,5 óra autózás után ¾ 11-kor érkezünk a Mátra kapujába, Gyöngyösre. Első utunk a főtérre vezet, mely már a Mindenszentek hangulatát árasztja, nénik mécseseket, krizantémokat árulnak. Mivel utazásunk előtt a www.matra.hu nagyszerű weboldalról már tájékozódtam a Mátra kínálta lehetőségekről, látnivalókról, nevezetességekről, túrautakról, ezért azonnal a tourinform irodában megyünk, és megvásároljuk a Rákóczi jelvényszerző túramozgalom teljesítésének igazolásához szükséges füzetecskét. E mozgalom végigvezet a II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét őrző helyeken, valamint megmutatja a hegység természeti szépségeit, kulturális látnivalóit. A füzet ára 600 forint, mi az 552. és 553. sorszámút kapjuk. Áttanulmányozzuk, ötleteket gyűjtünk, majd irány a temetőnél lévő parkoló. Itt kezdjük túránkat, de előtte megebédeljük az otthonról hozott fincsi kocsonyát. Összepakolunk, és bár csípős az idő, nem viszünk sok meleg ruhát, mert a Sár-hegyre tekintve, biztos nem fogunk fázni, mire megmásszuk. A sárga sáv jelzés visz végig a Rákóczi úton. Szőlőültetvények mellett haladunk, majd hamarosan a Szőke kúthoz érünk. Próbálok belőle vizet fakasztani, nem megy. Innen felfelé egyre meredekebb az ösvény, de csodaszép. Az őszi erdő fantasztikus színekben pompázik. Az elszáradt virágrészekből száraz csokrot gyűjtök, megkapja majd szállásadónk. A tanösvény táblái végigkísérnek utunkon, itt a 12. számút olvashatjuk. Cseplye-tetőn van első állomásunk, ahol Szerencsés Imre kopjafáján lévő szöveg lemásolása a feladat. Csodaszép innen a kilátás, milyen nagy város Gyöngyös! Körbe látni minden irányba, Abasár, a Visontai erőmű. Innen egy lejtő, egy emelkedő és máris Sár-hegyen vagyunk. Csúnya antennák éktelenkednek itt, a tövükben pedig hatalmas kökénybokrok....mekkora kökény rajtuk.....és mennyi...mifelénk nem ilyen hatalmas a termése, sokkal kisebbek a bogyók. 499 méter magasan vagyunk, tehát már csak lefelé kell menni a Szent Anna tóig. Sok-sok kökénybokor, lakmározunk is belőle, nagyon finoooooom. A kápolna sárga épületét már messziről látjuk, de a tavat nem. Hát persze, hiszen elég jól benőtte a nádas. Keressük az igazolójelet, miután nem találjuk, eszünkbe jut, talán elő kéne venni a füzetecskét. Igen! Még jó, hogy a szerkesztők beleírták, merre keressük. Jópofa ez a pajzs alakú jel. Színezés, nagyon élvezzük! Áttanulmányozzuk a tó élővilágát, aztán irány Mátrafüred. Igen ám, de a reptéren merre kell menni? Nem egyértelmű, végül megtaláljuk a turistajelet. Tölgyesen vezet utunk aztán balra egy ökumenikus istentiszteleti hely, jobbra sűrű fenyőerdő....ááááááááááá........futáááááás....hatalmas
bőgés....mi ez.....féleeeek....medve, farkas, szarvas? :O) Hát igen, a középiskola telepén bekerítve egy szarvas, szerencsétlent mi lelte? Jól megijesztett. Hú! Az iskolát elhagyva, a kisvasutat keresztezve beérünk Mátrafüredre. A parkban megtaláljuk a kápolnát, ahol újabb feladatunk van: felírjuk, hogy ki és mikor állította a kápolna elődjét. Mai napot teljesítettük, mi legyen tovább? Jön a kisvonat. Szegény, elég kopott állapotú. Eldöntjük, hogy támogatásképpen vele utazunk vissza Gyöngyösre. Negyed 5-kor megy az utolsó járat, addig még van három óránk. Körbejárjuk a községet. Egy büfénél két néni eszik valamit. Mi ez? Macok. Miiii? Kóstolják meg, finom! Reszelt krumpli, tojás, kicsi liszt, só, bors, fokhagyma, összekever, lepénykéket süti. Mondják nénik, tejfölt is tesznek rá otthon. Tényleg, nagyon ízletes, kicsit éhesek is voltunk már. Mellettük egy másik néni, ő finomságait árulja, somlekvár, kökény, dió, mogyoró, alma. Faggatom, hogyan főzi a kökénylekvárt. Szedjenek maguk is – mondja – sőt augusztusban jöjjenek vödörrel, akkor sok somot is szedhetnek. Hát igen...Mohácsról. De talán kökényt szedhetnénk hazafelé. Négy órára beérkezik az állomásra vonatocskánk. De jó, füstöl a kéménye, be is szállunk hamar, már nagyon hideg van. Mire átmelegedünk, beérünk Gyöngyösre, itt még van feladatunk, felkeressük a Rákóczi szobrot, és felírjuk a Rákóczi szabadságharc jelszavát latinul. Lassan besötétedik, így szállásunk felé igyekszünk. Galyatető, Két-Oroszlán panzió. Hat órakor már finom vacsoránkat falatozgatjuk, és még mindig a szarvason kuncogunk. A mai napra már csak egy dolog van, megtervezni a holnapi útvonalat.


Szombat reggel 8 óra, már megreggeliztünk, útra készen állunk Mátraházán. A büfésornál lévő parkolóban hagyjuk autónkat, majd a sárga sáv jelzésen indulunk visszafelé Galyatető irányába. Egy kilométert gyalogolunk lefelé, majd jobbra bekanyarodunk az erdőbe. Itt már kicsit emelkedik az út, hamarosan megtaláljuk Som-nyereg jelét. A térkép szerint egy veszélyes útszakasz következik. És tényleg! Jó meredek. Már négykézláb kapaszkodunk, szerencse, hogy nem esett az eső, szerintem itt olyankor nem lehet felmenni, még így is csúsznak a lehullott levelek, sziklákba, gyökerekbe kapaszkodunk. Az is nagy szerencse, hogy nem így kell menni a Kékesig :O). Na jó, azért hamar felérünk, visszanézünk, szép kis út volt. Háromnegyed 10-kor vagyunk Magyarország legmagasabb pontján. Hurrá! Hogy még ezt is megfejeljük, felmegyünk a tv-toronyba. Micsoda panoráma! Beleborzongunk. A kilátóból leérve megkeressük a Rákóczi emlékfát. Le kell rajzolni a fába vésett emblémát. Nem lett valami remekmű. Az országos kéktúra útvonalán haladunk tovább, mely együtt megy a Rákóczi turistaúttal, jó sokáig csak lefelé, de fantasztikus sziklák között, mintha valaki ide szórta volna őket. Erzsébet keresztet elhagyva, Sas-kőn újabb állomásunk van. Az I. világháborúban elesett magyar turisták emlékművének készítőjét, és a készítés évszámát kell feljegyeznünk. Egy gerincen vezet utunk, csak kapkodjuk fejünket egyik oldalról a másikra, gyönyörű szép! Disznó-kőről ne is beszéljünk! Szédítő! Ez egy rövidke kitérő a kék háromszög jelzésen, mert jelölnünk kell, elücsörögnék még sokáig itt. Fussunk kicsit! Hátamhoz szorítom a hátizsákot, és gyerünk! Rózsaszállásig 2,1 km, fél 12-re érünk oda. Elhagyatott, romos állapotú a ház. Pajzsocska...jelölés...tízórai...még a tegnapi péksütemény és sütőtök maradéka. Aztán indulás tovább, de már nem a Rákóczi úton, mert ugyebár az autónkhoz kell visszaérni. A sárga kereszt jelzésű utat választjuk, hogy mégse a már megtett útszakaszt járjuk végig kétszer. Kb. 5 km-t gyalogolunk enyhe, de folyamatos emelkedővel, hatalmas fák között. Szegény síugrósánc, felújításra vár, sportolókért sír. És lám...a sípálya...mennyi ember...de jó, hogy eddig egyedül barangoltunk az erdőben. Borzasztó ez a tömeg, gyerekcsoportok, sétálók hangoskodnak, nem tetszik. Mennyei illatokra érünk a parkolóba, hát igen, csülkös bableves. Hm...de finom! Megújult erővel indulunk délutáni túránkra, el kell menni a Rákóczi forrásig, aztán vissza, úgy 10 kilométernyi még. Délelőtti túránkhoz képest ellenkező irányba indulunk, Mártafüred felé. Bármerre gyalogolunk, fantasztikus a táj, gyönyörű az erdő. A sárga háromszög elágazásánál kis kitérőt teszünk, egy hídon áthaladva Kecske-bércen a következő jel vár minket, szépen látszik innen a szanatórium patinás épülete, a Kékes kilátó éppen felhőben van. Visszatérünk a sárga sávra, mely az Ózon Hotel parkján visz keresztül, oroszlános padokon pihenhetünk. Egy hatalmas irtásos rész után, ahonnan az egész völgy látható, újra egy másik jelre térünk, a sárga romra, mert a Hanák kilátónál igazolnunk kell. Sajnos nagyon rendezetlen, szemetes a környezete. Innen majd egy kilométer a Rákóczi forrás. Nehezen találjuk meg a jelet, minden fát körbejárunk, kutatjuk. Bezzeg, ha szomjasak lettünk volna, hamarabb rábukkanunk, ugyanis a forrás betonozott falára van festve. Gyorsan leszaladunk Máriácskához (zarándokhely), aztán indulunk vissza Mártaházára, persze innen csak felfelé, húha, biztos nem lesz könnyű így negyed négy felé. Persze, most is új útvonalat keresünk, így Sás tó felé tartunk. Rengeteg bazáros, sok turista, kedves kis horgásztavak fahidakkal összekötve, hozzá horgászok, nádas, vadkacsák. Folyamatos emelkedéssel ¾ 5-re Mártaházán vagyunk. Fél 6-kor étlapról választott félpanziós vacsoránk mellett még egy teljes napi programot tervezgethetünk.


Miután Parádsasvár messzebb van Galyatetőtől, ¾ 9-kor indulunk neki a szépnek ígérkező vasárnapnak. Fogalmunk sincs, hol kezdődik a sárga jel, viszont egy üvegmúzeumra rátaláltunk. Előbb megnézzük az előtte lévő üzletet, aztán Ódor Laci bácsi átvezet bennünket a múzeumba.
Mesél...mesél...mesél....fantasztikus vezetést kapunk, nem is tudunk kérdezni a végén semmit. Hiába, gyerekkora óta az üvegkészítés mesterségének él, látszik rajta, nagyon élvezi, amit csinál. Bejegyezzük füzetünkbe, hogy mikor alapították az üveggyár elődjének tekintett üveghutát. Az üveggyár kopott épülete mellett elindulunk a falu központja felé. És itt a jel! Itt a mintabolt is! Akkor valójában itt kezdődik a Rákóczi turistaút. A falu túlsó végén, a parádi gyógyvízpalackozóval szemben balra fordulunk, az erdőben folytatjuk utunkat. A leírást követve bandukolunk a hatalmas fűben, minden fát alaposan megnézünk, mert valahol jelnek kell lenni. Szerencsére megtaláljuk, ez Sós-cseri tető. A fiatal tölgyest elhagyva, idősebb erdőbe jutunk, majd az országutat keresztezzük. Egy emelkedő után szintben vezet a széles erdei út. Favágók állják utunkat, vasárnap is dolgoznak? Ez a rész nagyon hasonlít a Mecsek erdeihez, mellettünk jobbra hatalmas terek tátonganak. Hársas tető alatti nyeregben igazolunk, majd egy patakvölgybe érünk. Vigyááááázzzz! Hiszen ez egy szalamandra....narancssárga....nahát...eddig csak citromsárgát láttunk. Szépen pózol a fotóhoz. Beérünk Parádóhutára, a Klarisza forrás vizét megkóstoljuk. Sokan vannak itt, töltik üvegeiket. Nem valami barátságosak, a víz sem ízlik. Meredek úton érünk fel a sok-sok turistaút kereszteződéséhez, balra kanyarodunk, hamarosan elérünk a Méhészkerti elágazáshoz. Igazolunk. Innen a sárga kereszten megyünk tovább úgy másfél kilométert. Ahogy a patak mellett gyalogolunk, fatörzseket, sziklákat kerülgetve, újra egy szalamandrával találkozunk, ő már citromsárga foltos. Persze, hogy lefényképezzük. Hatalmas fák között a napocska sugarai széles sávban, szikrázóan sütnek át. Ahogy a szakadék széle felé tartunk, hogy a mélységben gyönyörködjünk, egy fatörzs mögött előbukkan a következő szalamandra. Micsoda túra! Szalamandra túra. Igen, ez lesz a neve túránknak. Újra kereszteződéshez érünk, ahol tábla jelzi, innen még 5,2 km Parádfürdő. Egy sűrű bozótoson kelünk át, majd kiérünk egy aszfaltozott útra. Rengeteg autó, rengeteg ember. Szent István csevicénél jelölünk, de a vizéből nem iszunk - miután csevice, bizonyára ez is szénsavas, csípős ízű. Gesztenyefákkal szegélyezett műúton érünk Parádfürdőre. A Rákóczi fánál van a következő igazolójelünk, mely egy kiszáradt tölgynek a törzse. Erzsébet Királyné Park Hotel bejáratához érve bőszen tanulmányozzuk a kínálatot. Nem olyan drága, de elég, ha ma is csak valami egyszerű ételt ebédelünk. Jelez még a térkép más lehetőséget is. Igen ám, de kiderül, hogy az még drágább. Vissza a hotelba, hú, nagyon fincsit ebédelünk. Aztán nagy csalódás is ér ebben a szállodában: nagy-nagy megelégedettségemben beírok a vásárlók könyvébe, csupa szép dolgot, a saját tollammal. Aztán felállok, elhagyjuk a szállodát, de a sarkon eszünkbe jut, hogy otthagytam drága, sokat érő tollunkat. Visszamegy párom, és a pincérnő az inge zsebéből veszi ki a tollat. Elképesztő! Nagy szerencséje, hogy nem én mentem vissza, nem tette volna zsebre, azt, amit tőlem kap. Dúlva-fúlva sétálok a bazárosok mellett, biztos, hogy hétfőn felhívom az igazgatót, ezt egy ilyen hotel nem engedheti meg magának, persze szerintem. Cifra Istállóban, a kocsimúzeumban kicsit lenyugszom, szép kis gyűjtemény. Következő falu Parád, itt felírjuk Asztalos Johák fafaragó kapuján lévő szöveget. A palócház felé közeledve az udvarból már messziről kiabál felénk egy ember, jöjjenek, segítsenek. Ne! Félek! Mit akarnak? Két illuminált állapotú emberke győzködi egymást, próbálja egyik felsegíteni a másikat. Hiába, az újra eldől. A jobb állapotban lévő úr idegenvezetést tart nekünk, kisollóval rózsát vág nekem, sőt, a tujából is kapok egy ágat, ültessem el otthon. Nagy nehezen megszabadulunk tőlük, nem semmi vót. :O) Ijedségünkben majdnem elfelejtjük, hogy fel kell írjük a füzetbe, mikor építették a palóc házat. Parád hosszú falu, szinte minden második ház eladó. Egyik udvarban virágzik az ibolya. Mit is jelent ez? Hosszú ősz lesz? Komótosan baktatunk az országúton, már sötétedik, negyed hatkor érünk vissza autónkhoz Parádsasvárra. Most vesszük észre, hogy Parádon hagytuk a tujaágat, mikor a bakancsomat tisztítottam. Perszeeee...visszamegyünk érte autóval. Vacsora után sétát teszünk Galyatetőn. A Galya Nagyszálló parkolója tele van, bekéredzkedünk a szállodába, csak ámulunk-bámulunk, szép, welness, fitness, masszázs, sok étterem; persze az étterembe az ajtónálló bácsi nem enged be, látja rajtam, hogy nem oda való vagyok :O). Fáradtan esünk ágyunkba, holnap sajna már indulunk haza.


Ködös, felhős, párás reggelre ébredünk. Nyolc órakor elhagyjuk jó kis szállásunkat, elbúcsúzunk ügyes szakácsunktól, szállásadóinktól. Megpróbáljuk megkeresni a Galyatetői sípályát, de reménytelen, hatalmas a köd. Irány Mátrafüred, palócmúzeum. A népviseletbe öltöztetett babákat a jegyszedő néni készítette, a bútorzatot, eszközöket saját maga gyűjtögette. A térképen kinézünk egy jó kis utat Abasárról indulva, fel a Sár-hegyre. Miért? Hát kökényt szedni...lekvárnak! Két jelet találunk, de aztán semmi, semerre....elindulunk toronyiránt...sűrű bozótoson keresztül...már meleg is van....na végre...megvan a helyes út...felérünk a hegyre......úristeeeen....szinte üresek a bokrok. L Megelőztek minket, úgy látszik, más is kihasználta a hosszú hétvégét; lehet, hogy a néni volt, akit a lekvár főzésről faggattam első nap. Pár kilócskát azért sikerül szedni, ezt három napig hűtőben kell tárolni, megpuhul, aztán lehet főzni. Kipróbáljuk. Visszafelé is szem elől tévesztjük a turistajelzést (Vagy talán nincs is?), betájoljuk magunkat, nagy szőlőpászták között, édes szőlőt csipegetve délre érünk autónkhoz. Itt ér véget Mátrai kalandunk. Hazafelé megkóstoljuk a Ceglédi Békebeli Cukrászda süteményeit, Kecelen pedig szétnézünk a Pintér Művek Hadtörténeti Múzeumban.


Összesen kb 65 kilométert gyalogoltunk. Tudjuk, hogy visszatérnünk, még mindig van látnivaló bőven, amit meg kell nézni, fel kell keresni – többek között az Ilona völgyi vízesés, várromok, kilátók... Felnőtt fejjel is nagyon élveztük a jelölgetést, az igazoló füzet kitöltését. Köszönet a túramozgalom kitalálóinak, szervezőinek, csodaszép helyeken jártunk! Az égieknek pedig köszönjük a csípős, de ugyanakkor napos, esőmentes időt! Már csak a jelvényt várjuk izgatottan!

Kohl Mária

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére