2017. július 23. vasárnap (29. hét) van, köszöntjük Lenke nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Az ország legmagasabb pontja (nyereményjáték résztvevő)

2006. június 10., szombat


A Mátrabérc teljesítménytúrán való részvétel soha nem fordult meg a fejemben, mert napi 30 km-nél több gyaloglás még szintemelkedés nélkül is meghaladná erőmet. De az útvonal egyéni beosztás szerinti végigjárása mégis mindig talonban volt rengeteg túracélom között. A Kékes–Mátrakeresztes közötti szakaszt - ahol talán a legtöbb kedvelt túracélpont található - többször felkerestük már kisebb résztávokon. De a Mátrabérc túra eleje és vége fehér foltként virított. Két éve április 17-én hárman úgy határoztunk, hogy a teljesítménytúra megrendezésének napján tesszük meg a Mátrakeresztes–Szurdokpüspöki zárószakaszt.

E kis kitérőt azért teszem csak, mert bár a 2004-es esős-sáros-csúszós élmények a teljes táv végigjáróit jobban sújtották, mint minket, mégis még aznap elhatároztuk, hogy megismételjük a túrát naposabb, vidámabb időjárásban. Az ismétlésre 2006. június 10-én került sor. Nem mertünk újra a teljesítménytúrás dátummal próbálkozni, pedig semmi garancia nem volt a nyári verőfényre sem. Az időjárás szeszélyes arcát mutatta aznap, hirtelen záporok váltották fel a napsütést 3-4 alkalommal is a túra során, de épp csak annyi időre, ameddig az esőkabátot felveszi az ember.


Összességében tehát nem panaszkodhattunk, mert a Nyikom-nyereg utáni emelkedő irtásos részéről csodálatos panoráma tárult elénk a hegyvonulatokra, látszott a Kékes, Galyatető, Fallóskút és a Piszkés-tetői csillagvizsgáló kupolája is. A rövid záporok felhői miatt a fény-árnyék váltakozása a zöld bársonyba borított hegyeken néha elbizonytalanított bennünket a kisebb részletek látványát illetően, mégis azzal a képpel indultunk tovább a Muzsla felé, hogy a három falu temploma is előtűnt, ahogy a felhő elvonult fölötte és a Nap rásütött. Szép látkép bontakozott ki előttünk jóval a Muzsla utáni füves-bokros szakaszról is, de már a hegység kevésbé vadregényes részének településeivel. Kezdődhetett a Mátrabérc túra első szakaszának „becserkészése”. A hosszú táv és sok szint miatt úgy látszott, hogy a megszokott csapatból nem fogok tudni társakat verbuválni az útra. Pihentettem a dolgot, bízva valamiféle szerencsés véletlenben. Június 17-én betekintést nyertünk az útvonal egy parányi részletébe, amikor a „Várak a Mátrában” jelvényszerző mozgalom keretében a Recsk–Szederjes-tető–Kisnána gyalogtúrával átszeltük a Mátrabércet. Bár nem a 2006-os év volt kiszemelve a mátrai „elmaradások” bepótlására, mégis, az ősz közeledtével hiányérzetem egyre fokozódott. Ezt az is előidézte, hogy idén belekezdtünk egy másik túramozgalom teljesítésébe is (Portyázások Magyarország jellemző földrajzi pontjaira), amelynek hét igazolópontjából szeptember végéig ötöt felkerestünk és csak kettő maradt hátra: a legmagasabb és a legmélyebb pont. A legmélyebb pont meglátogatását november 26-ra terveztem, a Kékesét pedig október 28-ra, a Vadas Jenő teljesítménytúra egyik rövidebb távjának teljesítésével egybekötve, de legnagyobb sajnálatomra a túra idén elmaradt. És akkor a titokban remélt véletlen egyszer csak tálcán kínálta a Mátrabérc-kezdőszakasz teljesítésének (benne a Kékessel!) lehetőségét: november közepén meghívtak egy több napos Mikulás-túrára épp a Mátrába, Parádfürdőre! Mivel a részletes túraterv ismertetése a helyszínre lett ígérve, ketten saját tervünk kovácsolásába kezdtünk azzal az eltökélt szándékkal, hogy akár jön még velünk valaki, akár nem, mi az egyik napon megtesszük a Kékes-Sirok közötti szakaszt. A kölcsönös érdek összekapcsolt bennünket, az ötlet gazdája a mátrai OKT-útvonalak közül csak ezt a szakaszt nem járta végig még, nekem pedig az előzőekben említett két szempont volt a fő. Lázas egyeztetések következtek a Volán-menetrendek bújásával, s mivel az ötlet a hiányzó OKT-szakasz miatt merült fel túratársamban, automatikusan a kéktúra-könyv által leírt irányban képzeltük el gondolatban a gyaloglást. Ez a variáció azonban a terv megvalósítását veszélyeztette, mert a közlekedés 11 órai indulást irányzott elő Kékesről, ami a hosszú táv és nagy szint miatt kétségessé tette a 16.30 körüli busz elérését Sirokon. És decemberben már hó is lehet, nem beszélve a korai sötétedésről... Mentőötletnek bizonyult a Mátrabérc túra iránya, így már akár 8-kor is indulhatunk Sirokról és Kékesről több busz is kínálkozik vissza Parádfürdőre mátraházai átszállással. Bár azt tudtuk, hogy az irányok megváltoztatásával ugyanazon az útvonalon a szintemelkedés nem mindig marad azonos, mégis nem kis meglepődéssel vettük tudomásul, hogy a Sirokról indulás a szint megkétszerezésénél is több kaptatót jelent majd számunkra... És eljött a nagy nap, nagy várakozással! December elsején szállásunk elfoglalása után már csak kisebb sétára jutott idő a környéken. A másnapra tervezett nagy túránk kezdőpontját üdvözölhettük a vonatból a siroki állomáson, Parádfürdőről pedig a kékesi tv-tornyot látva győződhettünk meg arról, hogy a túra végpontja is létezik! A vacsora után ismertetett két túraterv közül a miénk is kapott szavazatot, azaz még négyen jelentkeztek hozzánk társul csatlakozónak. A másik túrát választók sokatmondóan néztek ránk, amiből látszott – bár amúgy is tudtuk -, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket. Akik már megtették ezt az utat korábban ebben az irányban, előre elismerésüket fejezték ki. Lelkes kis csapatunk azt találgatta szombaton reggel a buszra várva, hogy vajon nyerünk-e egy kis kilométer előnyt azzal, hogy a buszvezető megszán minket és kinyitja az ajtót a siroki vasútállomáshoz levezető útnál. Sajnos nem így történt, mert hát a szabály, az szabály: a buszmegállóban lehet leszállni, amit ezúttal csak a faluban helyeztek el, előbb nem. Így aztán vissza kellett gyalogolnunk az elágazásig. A bélyegzés megtörténte után elővettük a térképet, valamint a Mátrabérc túra km- és szintadatlapját, amely ezeken a számokon kívül egyéb hasznos információkkal is szolgál. Az ezen előirányzott szintidőt eszünk ágában sem volt követni, mi a dupláját képzeltük el magunknak és még így is tempósnak éreztük a gyaloglást. 16 órai érkezés volt a terv, elsősorban a sötétedés miatt, mert menetrend szerinti, elsőnek kinézett buszunk amúgy csak 17 órakor indult Kékesről. De a biztonság kedvéért zseblámpát hárman is bekészítettünk.

Szél- és csapadékmentes időben kezdtük meg a gyaloglást 8.30-kor, mindig egy-egy „tető” elérését tűzve ki legközelebbi célunkul. Volt belőlük bőven! Az adatlap beosztása szerint a legnagyobb szintszakaszt a Kalapos-tetőig tettük meg. Onnan a szép kilátást nyújtó Gazos-kőig kellemesen pihentető utunk volt a vele majdnem egy szintben lévő Aszó- és Átrád-tető érintésével. Igaz, csak alig 1 km-en át. A Remete-tetőt megkerülve közeledtünk a Szederjes-tető előtti és utáni, a nyáron már megtett kis kék szakasz felé. A csúcskő körüli helyet alig ismertem meg, annyira más volt a téli kopárság a nyári buja növényzet emléke után. Akkor itt ebédeltünk. A Domoszlói-kapuig 70 méter szintemelkedés volt előirányozva, de a Jagusra felkapaszkodva úgy éreztük, mintha több lett volna. Persze már fáradtunk, 20 km-es túránknak nagyjából a felénél járva távban, szintben és időben egyaránt. Az évközi hétvégi 15 km-es túráinkon sem szoktunk 700 méter szintet menni, nemhogy 10 kilométeren!! 12.15 volt. A nagy távvezeték alatt amúgy sem lett volna kellemes és tanácsos ebédelni, de a fő szempont mégis az volt, hogy az Oroszlánvár emelkedőjét érdemes még evés előtt leküzdenünk. A Kalapos-tetőig a 330 méter szintemelkedéses legnagyobb szakasz 3,7 km-en át eltörpült a mostani 110 méterhez képest 0,4 km megtétele alatt. Szerintem függőleges volt! A legkeményebb erőpróbát ez jelentette számomra és talán most voltam a holtponton. Jólesett az ebéd és a pihenés a sáncokon, ahol az újabb mátrai vár kódját gondosan feljegyeztem. Az, hogy a Cserepes-tetőre nem vitt fel a kék jelzés, alig tűnt fel nekünk, a kaptató így is megizzasztott minket a hegy oldalában. A Nagy-Szár-hegyről nyíló panoráma igazi kárpótlás volt, még az enyhén ködös idő ellenére is jól látszott a Markazi-víztároló és a távoli hegyvonulatok rajzolatát nézve jól elképzelhető volt saját útvonalunk fel-le-fel-le pályája. A hely ideálisnak tűnt hosszabb időzésre a füvön végigheveredve, de melegebb, naposabb évszakban, itt a hegytetőn. Az eddig megtett út során titokban reménykedtünk, hogy sikerül erdei vadakat látnunk, hiszen elég csöndesen mentünk, csínján bánva az emelkedőkön a beszélgetéssel és csak az egyenletes lélegzetvételre koncentrálva. De hollókon kívül más állat nem mutatkozott. Kicsit már feladva a reményt és a csöndről megfeledkezve, a Nagy-Szár-hegyről szinte futva haladtunk lefelé, jólesően zörgetve a bokáig érő száraz avart. Bélyegzés, fotózás következett a Hármashatár-erdészháztól a kék túra útvonalára áthelyezett bélyegzőoszlopnál. Talán a jó turista mégis elnyeri méltó jutalmát, mert a Hármashatár csúcsa alatt 3 muflont pillantottunk meg, amint lefelé szaladtak meg-megállva. A Markazi-kapu után a Disznó-kő felé haladva, a Kis-Sas-kőt kerülgetve, kellemes, szép úton haladtunk a hegy oldalában. A Disznó-kő után pár méterrel a fák között feltűnt a messzeségben a Sas-kőn lévő turistaemlékmű tetejének jellegzetes alakja. 15.00 óra elmúlt már. Elérve a 898 méteres csúcspontot, kis pihenőt szavaztunk meg magunknak némi lélekmelegítő itóka és csoki elfogyasztásával egybekötve. 15.45. indulni kell tovább. A szürkület és köd egyre jobban ereszkedett le, de már nyerőknek éreztük magunkat. Az utolsó pár méteren a Kékes körüli fények vezettek ki minket az erdőből, nem kellett zseblámpát elővennünk. A tv-torony teteje ködbe veszett, csak a rajta lévő piros jelzőlámpák mutatták a hatalmas építmény vonalát. 16.15-kor már a Tető-étteremben talált minket a sötétedés. Gratuláltunk egymásnak, a fáradtság mellett látszott az arcokon az elégedett büszkeség
is: „Megcsináltam!” Eddigi magyarországi túráim közül ezen a napon tettem meg a legtöbb szintemelkedést. A Tátralátó teljesítménytúra valamivel kevesebb szintje a 30 km-es távval hasonló erőpróba volt, mégis ezt a mátrai élményt érzem maradandóbbnak, talán azért, mert olyan régen és olyan nagyon készültem rá. Az ország legmélyebb pontján épp az előző hétvégén jártam, így érdekes kontraszt lett a Mátrabérc túra irányának választása a Kékesre érkezéssel egy héttel később és jó befejezésnek bizonyult az egész idei túraév lezárása az „elmaradások” pótlásával, amelyre a koronát az ország legmagasabb pontja tette fel végül.
 
Békés Eszter
 

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ÉTTEREM AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére