2017. március 23. csütörtök (12. hét) van, köszöntjük Emőke nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

2006.V.13. Vidróczki 58 helyett kb. 67

2006. május 13., szombat



3 hete, a Mátrabércen voltam utoljára ttúrázni. Ez alapján nem tartottam különösebben nagy kihívásnak teljesíteni a most először megrendezett Vidróczkit. Pénteken végre volt időm rendesen felkészülni, összepakolni és időben lefeküdni.


Hajnali fél 4-kor, kb. 6 óra alvás után keltem fel, és gyors fürdést követően útnak is indultam. Sorban vettem fel túratársaimat: lutak (Egy menyét, vagy valami hasonló állat futott el előttem, amíg vártam, Budapest közepén! A múltkor a külvárosban egy kacsa vezette át a kicsiket az úton...) Sanci és Aleszka, Jámbor. Újpestről kis kavargás után eltaláltunk az M3-ra, majd a 21-es útról letérve hatalmas kátyúkat kerülgetve a tervezettnél jóval korábban érkeztünk a szorospataki táborhoz. Szerencsére már bőven világos volt. Még elcsíptük Bubuékat, akik épp nekivágtak a távnak. Neveztünk, perkáltunk, majd mi is rajtoltunk (fél 7). Reméltük, hogy az első kajaponton majd elcsípjük őket. Nem így lett. Az első EP-t elhagyva (furcsa mód ez volt a rajt) gyorsan betértünk az erdőbe, és szép patakparton sétálva jutottunk Nagybátonyba. A kereszteződéshez kiérve terepjáróból kiszóló rendező fogadott minket és útba irányított, így a papírt nem is néztük, csak jobbra nekivágtunk az útnak. Nagyon szép volt a táj, láttunk spéci fákat tartalmazó kerteket, egy lovat, jó volt a hangulat. Hamarosan érkezett a pont a "két csajjal", ahogy a rendező mondta. Kicsit fura volt, hogy 3/4 óra alatt megtettünk 6,3 km-t. Az meg még furább, hogy mi voltunk az elsők a ponton, és ez volt a 3. sorszámú. Kis térképezés után anyáztunk egy darabot, majd visszafordultunk. Szegény Balázs bácsi is minket követett a rossz irányba. Jó 2 km-es plusz megtétele után (a rendező irányított rossz helyre!!) visszatértünk a P+-re, majd a temető mellett elhaladva nekivágtunk a kissé erőltetett, Maconkai-víztározót érintő huroknak. Szinte végig aszfalton haladtunk. Maconkát elérve csábított az "eredeti olasz fagylalt 20 m" tábla, le is tértem és vettem 3 gombóc szörnyű fagyit. Rágós tölcsér, tutira többször szétolvadt és újrafagyasztott tartalom. Ez kicsit rontott a hangulatomon, bár reggel már ettem egy kávés Magnumot is, az finom volt. A víztározónál vártak a többiek, itt pecsételtünk, majd elért minket gethe úr, aki a minket már korábban megelőző Vadmalac-Tibet különítménnyel indult, csak gyalog és nem futva. Megcsodáltuk a sok "természetkedvelőt", akik autójukkal az előre kiosztott tóparcellához érkeztek és pecáztak egész nap. Hamarosan újabb kérdőjeles részhez érkeztünk, de kis kutatás után meglett a P jel. Az itiner persze semmit nem segített, a jelzett szalagozás egy, azaz egy darab police feliratú kordondarabból állt. Balázs bácsi furamód itt szemből érkezett éppen.


Lassan újra elértünk a 3. ponthoz, ami időközben már 2. lett egy kirakott cetli szerint. Kicsit csodálkoztunk, hogy a felfelé menő útról időközben eltűntek a szalagok. A lányok elmondták, hogy leszedték, mert azok csak nekik voltak ott, hogy idetaláljanak. Most látom az itinerben, hogy a pont valójában egy templomromnál lett volna, ahova nem mentünk fel. Nem pecsételtettünk még egyszer, hanem pár lépést haladtunk vissza és folytattuk utunkat. Szalag, majd S jelzés. Gethe, aki megtáltosodott, sokkal jobban haladt nálunk, hamarosan balról tűnt fel. Mondta, forrás van a közelben. Először nem volt kedvem letérni, de aztán mégis léptem párat, és már ott is volt a Bec-kút, finom vízzel. Az egyik fán bevésett felirat informált mindenkit: "itt hagytam el a kulcsomat". Kicsit másztunk felfelé, majd megint kérdésessé vált az út. 3 + 1 információs forrásunk volt: szöveges leírás, csatolt térképvázlat, távadatokat és jelzéseket tartalmazó táblázat, + Mátra térkép. Egyszerre mindet nehéz lett volna figyelni, a legnagyobb baj mégis az volt, hogy forrásaink kicsit sem voltak konzisztensek. A S+-ről a szöveg meg sem emlékezik, a táblázat jelöli, de S nélkül. Itt a térképvázlat segíthetett volna, de végül Sanci mentett meg minket, telefonon. Nem csak mi nem találtuk a helyes utat a Vörös-kői-kilátóhoz, amit már a Mátrabércről ismertünk. A következő pont, a Vidrócki csárda Mátraszentistvánon van, ezt sem volt egyszerű megtalálni. Főleg, hogy a helyi erők rossz utat javasoltak. (Az is oda vezetett, de nem a jelzésen.) Aztán meglett a frissítőpont, nyomattam egy pár vajas-hagymás-csalamádés kenyeret, majd egy lekvárosat, és vettünk sört is nem túl olcsón. Itt láttunk pár FB-st, akik fura mód csak álldogáltak, aztán a 43-as útvonalán haladtak tovább. Mi visszamentünk, amerre jöttünk. Idővel elég rosszul álltunk, de ezt az eltévedésre fogtuk, innen már biztos jobban tudunk majd haladni, gondoltuk. Párszáz méter után Aleszka emlékeztetett a botomra, amit szokás szerint a ponton hagytam. Visszafele futva meg kifutott a söröm. Csodás.


Megtaláltuk a Mátrabérces teapontot, majd sétáltunk tovább. Itt csak párszáz métert haladtunk rossz úton, gyorsan visszamentünk megkeresni a K+-et, megküzdöttünk a rengeteg emberevő hangyával is. Szép völgyben haladtunk lefelé, hogy aztán még meredekebben mászhassunk fel a P csúcs jelen Galyavárra. Brutál volt, de élveztük.


Lesétáltunk Mátraszentimrére (6. pont), ami a Pásztó 50-ről volt már ismerős, itt nyomtam egy Plussz-t a fémbögrémbe, meg vizet egy kútból. A lángosos sajnos zárva volt, megint fagyizni már nem volt kedvem. Útközben újra érintettük a Csillagvizsgálót is. Tovább a 7. pontig, a Vándor-forrásig semmi érdekes nem történt. A ponton viszont viccet meséltem. A P forrás jelzésen kellett volna továbbmenni, de le voltak festve a jelzések, szóval csak ezeket követtük. Nagyon szép volt ez a rövid szakasz, különösen tetszettek a nagy sziklák és a szakadék fölé benyúló, szinte a semmiben álló nagy göcsörtös fa. A P-on mentünk le Mátrakeresztesre, ezt a szakaszt is megjártuk már nemrég. A sörözőben kicsit leültünk, fagyiztunk. Örültünk, hogy most nem a Muzsla felé megyünk tovább. Aztán elolvastuk az itinert, és megtudtuk, hogy tévedtünk. Egy túrázó érkezett szemből, aki lámpa hiányában feladta a túrát, nem látta esélyét, hogy világosban beérjen. Sanci még a lámpáját is felajánlotta neki, de nem jött tovább. Átkeltünk tehát a patakon és felmásztunk a Vidrócki-barlanghoz, ami valójában csak egy kis lyuk. Az első két érkező dupla adag csokit kapott a pontőr srácoktól, a többiek már nem. Szerencsére az első 2-ben voltam. :)


Újabb kavargás következett. Azt mondja az itiner: "Visszafordulunk, majd kiérve a P jelzéshez jobbra fordulunk, utunk ismét meredek lesz." Vitatkoztunk itt egy darabig, majd a térképet megnézve kiderült, hogy ez azt jelenti, hogy 20 percig a P+-en kell menni, és utána érjük el a pirosat, és nem arra kell visszamenni végig, amerről jöttünk. Lutaknak itt kezdett elmenni a kedve az egésztől, már éreztük, hogy nem lesz meg a túra időben. Szerencsére sikerült rábeszélnünk, hogy ne induljon el visszafelé. Aleszka meg közben elszaladt a Nyikom-nyeregre. Hamarosan utolértük, épp nem túl boldogan az itinert próbálta értelmezni. Aszondja: "Itt a ZP jelzésen ismét jobbra folytatjuk utunkat. De csak egy pár méterig, hiszen a tarvágásnak köszönhetően a Z jelzések elfogytak, így azt javasoljuk, hogy a gerincről, illetve a nyeregről a tarvágásra térjünk be balra, és tekintsük tájékozódási pontnak a lejtő közepe táján, a tarvágás szélén." Érthető, nem? Újra térkép. Valójában a Z+P-n kell haladni, majd megtaláltuk a gyönyörűen felfestett Z jeleket. Valószínűleg az itiner írója az utóbbi időben nem járt erre, akkor még hiányozhatott ez a jel... Lesétáltunk a domboldalon, majd kis bozótharc után meglett a Zám-patak völgye, a túra leghosszabb szakasza. Szép volt és kalandos, de amikor már huszadszor keltünk át oda-vissza, lépegettük át a fákat, kezdtük unni. Ráadásul valamiért a cipőm bal nyelve folyamatosan elmászott oldalra és nagyon nyomott, sehogy nem tudtam rávenni, hogy a helyén maradjon. Lutak pedig eláztatta az egyik bakancsát. Balázs bácsival újból összefutottunk itt, bár erre nem is haladt az ő távja. Fellélegeztünk, amikor végre meglett a Z négyzet és Nagyparlag, ahol a három pontőrből még kettő ébren volt. Mint mondták, még van pár ember mögöttünk. A sárgán visszatértünk Keresztesre, itt már nem várt minket kajapont, csak a rendezők, akik épp pár elhullott túratársat tereltek az autójukba, furcsa módon Balázs bácsi is itt volt már. Kaptunk pecsétet, és biztosítottuk a rendezőket, hogy mi végigmegyünk. Itt már mi voltunk az utolsók a távon. A buszmegálló mellett hirtelen felmásztunk a P négyzeten, majd elsétáltunk a Kosiktanyára, ahol már senki nem várt minket a félhomályban, csak pár zombi és élőhalott a kitört ablakú romház körül. :)


Feldobtuk a fejlámpákat, és már teljes sötétségben érkeztünk az Ágasvári th.-hoz. Két itt éjszakázó túrázó és a kocsmáros várt minket, akitől nagyon finom spéci gyümölcslét vettem. Itt tudtuk meg, hogy a táv kicsit el lett mérve, kb. 65 km lehet. Plusz a mi kis letéréseink. Nem rossz. Az 58-as távon már nem is kellett felmenni a várba, de azért ha már az itinerben ez volt, nekivágtunk. Nagy levegő, és hipp-hopp fenn voltunk. Este 10 körül járt az idő, nagyon szép volt a csillagos ég alatt a sok kis település fénye. Csúcsfotó is készült, majd lebotorkáltunk. Jámbor segítségével értesítettük az aggódó rendezőket, hogy még élünk, bár a 14 órás szintidő valószínűleg nem lesz meg... :)


A sötétben nem volt könnyű megtalálni a továbbvezető utat, de meglett. Néhány helyen keresni kellett a jeleket, ami a sötétben nem volt egyszerű, de aztán csak meglett az első aszfalt, amin átkeltünk. Elkezdett esni az eső. Csak hallottuk, mert a sűrű lombozaton csak pár vízcsepp jutott keresztül. A lámpám fényére csak úgy gyülekeztek a bogarak, ott keringtek a fejem körül, mintha valami kerti lámpa lennék. Majd érkezett a végső aszfalt, itt aztán rákezdett az eső is. A maradék kb. 500 méteren már nem tudtunk igazán megázni. A célba szégyenteljes 16:51-es idővel értem be. A táborba lépve fiatal lányok érdeklődtek, hogy jól vagyunk-e. :) Már biztos ők is aggódtak. Remek hangulatban, elégedetten ültem le az egyik székre. Kaptunk kaját, piát, és meglepő módon még díjazást is. Nem érdemeltük meg, de szerintem megküzdöttünk érte. Jámbor, aki a 43-ás távot teljesítette időn túl, csak laza 5 órát várt ránk...


Megköszöntük a rendezést, majd autóba pattantunk. A hazaút szokás szerint szörnyű volt. Iszonyatosan álmos voltam, döntöttem magamba a kólát, majd az ice coffee-t, és vésztartaléknak még energiaital is volt nálam. Szerencsésen hazaérkezett mindenki élve. Jó túra volt, igazi komoly felkészülés a Kinizsire.


És hogy miért voltunk ilyen lassúak? Sok mindenre próbáltuk fogni. A többiek betegségre, lutaknak ez volt az eddigi leghosszabb túrája, én a szalmonellás fagyira, de valójában arról van szó szerintem, hogy ez egy sokkal hosszabb, és többnyire nehezebb túra volt, mint a Mátrabérc. Azért a több mint 5 órás különbség még így is elég durva...




Sir Dan

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
3Patak Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére