2017. szeptember 25. hétfő (39. hét) van, köszöntjük Eufrozina, Kende nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrabérc 2005

2005. április 09., szombat



A tavalyi időjárásra emlékezve, no meg egész héten a MET-et fülelve, komoly aggodalmakkal és félelmekkel készültem az idei MB-re. Kis csapatunk (B. Pisti a párjával, valamint én az enyémmel) Szegedről indult péntek este kocsival, és fél 10-re érkeztünk a siroki tornaterembe. Nem volt tömeg, ami a szombati időjárás-előrejelzés és a tavalyi locspocs ismeretében nem volt meglepő.



Nekem mindig élmény már maga a tornaterem is, a túrára testileg és lelkileg készülődő emberek látványával. Nem kényelmes persze sem a derékalj, sem az egy szem WC, de manapság ritka mifelénk, hogy több száz ember alszik egy helyiségben. Egész éjszaka azon izgultam, hogy csak az eső ne essen, vagy ha esik is, legalább ne egész nap essen. Reggel 4 után föl is keltem és kinéztem, hogy milyen az idő, majd megnyugodva visszafeküdtem még lustálkodni. (Az a legjobb a korai kelésben, hogy utána még vissza lehet feküdni – ezt minden hajnalban megtapasztalom, az első cumisüveg kakaó feltöltését követően...) Nemsokára változatos mobilcsörgések, szolid zacskócsörgések és halk-hangos neszezések... ébredtek a népek. Ki-ki saját belátása szerint készülődött. Egyesek ragtapasszal ragasztották be a lábujjaikat, mások lenyomtak egy szendvicset, flakonba öntöttek italokat. Türelmes sorok a WC előtt. Összetekert polifomok és hálózsákok, hátizsákok egy kupacba hordva, szállításra várva.



A siroki vasútállomás rajtasztalainál izgatott, várakozással teli a hangulat. Gyorsan haladnak a sorok. 6 óra pontosan az idő, amikor elindulunk. Pompás az idő. Istenem, csak így maradna! A rövid országúti szakasz után rátértünk az ösvényre. Ezt a részt nem igazán kedvelem, mert nagy a tömeg, előzni csak nehezen lehet – és persze van, aki engem kerülne ki; van, akit meg én előznék meg. De nem sokáig tart a zsúfoltság, és mire a kilátás is élvezhető (lent Recsk látszik), szellősebbé válik a társaság.



Mindig megállok rövid időre a kopjafánál, amit a 2001-es MB-en meghalt túratárs emlékére állítottak. A Jóidő-forráshoz vezető hajtűkanyart valóban szinte mindenki levágja, pedig már csak a forrás miatt is érdemes arra menni. Itt találkoztam (budai) H.G.-vel és két társával, amint éppen a forrás vizét kóstolgatták. Én is feltöltöttem az egyik flakonomat.



Az Oroszlánvár a Kékesig vezető szakasz felénél van. Érdekes, hogy előtte szinte rá lehet látni a hegyre, csak miután leereszkedik az út, akkor tűnik olyan magasnak és persze meredeknek. Rákészültem lelkileg a kaptatóra, aminek a végén az első pecsét a jutalom.
Igazából ezután jön az a rész (Cserepes-tető, Szár-hegy) ami hosszú emelkedőivel nekem a legnehezebb. A Markazi-kapu után már nagyon szeretem a hegyoldalban kanyargó ösvényt, a Disznó-kő pihenőjét, a Sas-kő szikláit. A Sas-kő – Erzsébet-kereszt szakasz tele volt hóvirággal (nálunk már rég elnyíltak), és sok helyen láttam ibolyát is. Itt már tudom, hogy mindjárt bekapcsolódik a K+ a Gabi haláláról jövet, majd egy rövid emelkedő után ott a Kékes.



A párom harmadjára jött erre a túrára, azzal a konok elhatározással, hogy most végre végig fog menni. De nehogy várjak rá! Én csak menjek, nehogy őmiatta ne érjek be időben. Gondolkodtam, hogyan segíthetném, végül oda jutottam, hogy ameddig csak lehet, mindig megvárom az ellenőrzőpontokon meg pihenőhelyeken. Ez így bevált, nagyon jól esett neki a biztatás és a dicséret. És nem is kellett várni rá néhány percnél többet sehol!



Kékesen erőleves az ellenőrzőponton, vízvételezés az étteremben, tízperces pihenő, mialatt benyomtam egy csigasajtot (a csavaros füstölt sajtot hívjuk így, ami nem más, mint egy igazi kalóriabomba, és egyben sópótló is). Szerettünk volna venni egy kávét is, de a hosszú sort nem vártuk ki. Azért a pihenő jólesett, és innen amúgy is lefelé megy az ember egészen a Mátra-nyeregig. A sárga első szakaszán hófoltokban taposva haladtunk, majd a térdet-bokát próbáló meredek rész után az enyhe lejtőn többször belefutva értünk le a nyeregbe.



A Csór-hegy – Galyatető szakasz pazar kilátást nyújt, észak felé Parádsasvár házai látszanak a Károlyi-kastéllyal és az üveggyárral, másik oldalon az országút és Csór-réti-víztározót eltakaró gerinc. Több helyen folyik itt fakitermelés. Az országutat többször is érintve, egy mozgó ellenőrzőpontot és egy frissítőpontot elhagyva értünk Galyatetőre. A boltban vettem egy kétliteres kólát, és asztalnál ülve végre megihattuk az olyannyira áhított kávénkat is. A másik asztalnál sült krumplit tálaltak föl rántott szelettel, amitől csak úgy csorgott a nyálam... De egy rendelést végigvárni most nincs idő, hajrá tovább, az idő múlik. A kilátó mellett elhaladva furcsa volt, hogy senki mátrabércessel nem találkoztunk, mintha elfogytak volna az emberek. A Síház mint ellenőrzőpont nekem új volt, korábban itt mindig a szabadban pecsételtek.



A Galyatetőről Piszkés-tetőre, majd Mátraszentlászlóra levezető szakasz igazi pihenőt jelent ezen a túrán. A teapont remek volt, a Vörös-kő pedig innen csak egy ugrás. Innen az út az Ágasvár lábáig megint csak könnyű, jól ki lehet lépni. Az időt számolgattam; 3:15-re föl kell érnem Ágasvárra, 4-re Mátrakeresztesre ahhoz, hogy maradjon 3 órám a Muzslára. A K- és K háromszög szétválásánál kezdődik egy sziklás kaptató, ami még nem maga a csúcs, ezt egy enyhe szakasz követi, aminek a végén némi mászással lehet fölérni az Ágasvárra. Itt mindenképpen érdemes megállni vagy leülni rövid időre, hiszen a kilátás pazar. A pásztói völgyön túl már a Cserhát vonulatai látszanak. Megvártam a páromat és megbeszéltük, hogy a következő ponton – Mátrakeresztesen – lehet, hogy már tovább indulok, hogy időben beérjek.



Leküzdöttem magam a turistaházhoz, és a sok pihiző túratárs mellett most megállás nélkül mentem tovább a Csörgő-patak völgye felé. A P+ leágazásánál most is többen elbizonytalanodtak; egy fiúnak, aki tovább követte a pirosat, úgy kiabáltam utána, hogy nem arra, hé... (2001-ben én is eltévedtem és vagy másfél km-t mentem tovább a piroson.) A Csörgő-patak völgye gyönyörű, és ismét jól ki lehet lépni, mert "vízszintes". Igaz, tavaly óta változás, hogy a pirosat előbb fölvezették a szekérútról a hegyoldalba egy ösvényre, majd a vízműnél levezették. Nem igazán tetszett a jelzés új útvonala, de lehet, hogy ez csak a fáradtság miatt volt. Mátrakeresztesen a pecsét és a narancslé mellett egy nagy tálcára kitett keksz is várt – „markolj bele, ne csak egyet!” biztatással. Egy villanyoszlop tövében ülve B. Pisti cserélte ki a bakancsát – két pár bakancsot hozott, az egyik párat egész nap cipelte és most az elsőről arra váltott, mert az első csúnyán feltörte a lábát. Gondoltam, visszanézek az országúthoz levezető egyenes utcába, hátha jön a párom. De már ott is volt, alig öt perc késéssel utánam. Igyekeztem ellátni mindenféle dicséretekkel és tanácsokkal (bár a Muzsláról sokat beszélgettünk már korábban is), aztán útra keltem.



A Muzsla nekem csak az első évben volt mumus, most már nem félek tőle, ismerem. Tudom, hogy föl kell menni 805 m-re megint, hogy hosszú, majdnem 7 km-es kaptató vár rám, hogy időben ez kb. 1 és negyed óra, kár izgulni. Van egy kopasz útszakasz a Nyikom-nyereg után közvetlenül, ahol rálátni a Kékesre és a Galyára, mindkettő oltári messzire van, és belegondolok: nemcsak hogy a Kékesről jövök, hanem annak a túloldaláról, legalább ilyen messziről... Váltakozva előzgettük egymást a fölfelé lépegető-vánszorgó túratársakkal, mindenkin erős elszántság látszott. Fél 6-ra sikerült fölérni, másfél órám maradt hátra. Pihenés nélkül mentem tovább, ahol tudtam, bele-belefutva az útba. Hiába megy végig lefelé az ösvény (a két Koncsúr rövid emelkedőitől eltekintve), ez a rész nekem sokkal nehezebb, mint a fölfele út. Rengeteg a köves szakasz, a végén a patakhoz levezető domboldal pedig igazi nyaktörő. Szurdokpüspöki templomának megpillantása persze jó érzés. A patakon átkelve még föl kell kapaszkodni a szekérúthoz, ami egyenesen bevezet a faluba, az iskolához. Futni nem volt kedvem, hosszú léptekkel haladtam, és háromnegyed 7-re be is értem. Oklevél, kitűző, boldogság. Gergő fiam (aki a saját társaival jött végig) lángossal és dobozos sörrel várt.



Gyors pólócsere után visszafordultam, hogy a kanyarban várjam a páromat. Minden második érkező megkérdezte: messze van-e még a cél? – Itt jobbra, 50 m-re! – volt a válaszom, ami jóleső érzéssel töltötte el őket. Röpke félórás várakozás után megérkezett a párom is, többször elesett a Muzsláról lefelé jövet, és ha nem is szintidőn belül, de végigment! Nagyon boldog voltam, mert ennek most jobban örültem, mint a saját teljesítésemnek...





Cam Mogó

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ELFOGADÓHELYEK

KIEMELT AJÁNLATUNK

Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére