2017. március 23. csütörtök (12. hét) van, köszöntjük Emőke nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

A Rákóczi jelvényszerző túra bejárása - 1. rész

2004. április 03., szombat



Jó néhány ismerős és néhány ismeretlen turistával Parádsasvárra utaztunk április első szombatján, ahol Verával, Ferivel és Csabával mi is a szép számmal összegyűlt túrázók közé álltunk, majd meghallgattuk a rövid köszöntőt és az instrukciókat. Megvásároltuk az igazolófüzetet, és már ekkor megkaptuk az alkalmi kitűzőt is. Meglehetősen hideg volt; Feri ki is nevetett, hogy vacogok. Szerencsére egy fertályóra múlva a nappali felmelegedés és a mozgás által termelt hő elviselhetővé tette számomra a Mátrát.


Hamar a második igazolóhelyhez értünk, a Sós-cseri tetőre. (Az első igazolás még Parádsasváron megtörtént, ahol az üveggyár alapítási évét kellett feljegyezni.) Itt mindenki megismerhette, hogy is fognak kinézni az útvonalon igazolás céljából felfestett pajzsjelzések. Minden jelzés tulajdonképpen egy binárisan kódolt 3*3-as mátrix, mely jelképei mindig 3:6 arányban állnak. Mindig három téglalap és 6 semmi. Az igazoló füzetben a pajzsjelzésnek megfelelően kell jelölni ezt a kódot. A jelzéspajzs színei találóan fehér alapon sárgák; csakúgy, mint maga a Rákóczi turistaút sárga sávjelzése.


Továbbhaladva a Széchenyi-hegy következett, ahol eltűnődve néztem, miként a Nap behatolt fényével az erdő fái közé. A 24-es utat keresztezve a Várhegy várt ránk, a maga emelkedőivel. Az ezüsttörzsű bükkfák között nem is oly távoli vízfelület, a Köszörű-völgyi víztároló csillant felénk.


A Tariska-rét szélén, a Hársas-tető alatti nyeregben fára festett újabb pajzs kódja került füzetünkbe, majd utunkat tovább folytatva hamarosan a Kétbükk-közti-patak sejtelmes völgyébe értünk, ahol szájnak ugyan nem, de szemnek akadt bőven ingere. A kanyargó völgy megszabta a patak útját, mellette néhol mohától zöldellő úton haladtunk.


Parádóhuta volt az első útba eső település, mi a sárga jelzés mentén ide betérve elhaladtunk egy feszület és egy katonát ábrázoló hősi emlékmű előtt. Az egyik a békét s szeretetet hirdeti, a másik az értelmetlen pusztulásnak állít emléket. A sarkon egy palatetős fa harangláb állt, mit érdemes még megemlíteni. Keskeny, meredek, árokszerű úton kiértünk a településről, és nemsokára egy olyan helyre érkeztünk, ami nem volt ugyan igazolópont, de mégis megálltunk. A Klarissza-csevice tetővel fedett, foglalt forrásánál megkóstoltuk a jellegzetes ízű vizet, néhányan töltöttek is az útra, otthonra belőle. A csevice vizétől felfrissülve a közeli Méhészkertnél megtaláltuk az újabb kódot tartalmazó pajzsjelzést egy olyan fán, amin ezen kívül még 3-3 turistajelzés és egy T betű is volt festve. Szépen feldíszített egy fa ez, mint egy modern totemoszlop! Parádóhutát ismét érintve műúton közeledtünk Parád felé.


A Parád táblánál turistalelket szomorító szemétkupac mosolygott az erre járókra. Túllépve ezen, reggeli muzsikaszó ütötte meg fülünket. Hegedűs a ház előtt. Egy parasztház tornácán egy bácsika húzta a nótáját. Életkép volt ez a javából!


A házak előtt kidobott lim-lomok voltak, valószínűleg szervezett lomtalanítás keretében. Feri egy helyen el is helyezkedett egy fénykép erejéig egy ilyen rakás közepén, egy muzeális rádió és egy ócska babakocsi mellé. Mondtuk is neki, hogy ő a kakas a szemétdombon... A háttérben lévő ház falán üvegezett helyen kis szobor (Szűzmária a gyermek Jézussal) koronázta meg e mérföldkőnek számító fotóművészeti alkotást.


Parádon két helyen is kell igazolni a füzetbe. Az első hely Asztalos Johák fafaragó kiállítása. Ide nem mentünk be, amit sajnáltam, mert szeretem a fafaragásokat. A díszesen faragott kapuban azért kigyönyörködtük magunkat, és felírtuk a kapu egyik feliratát ittjártunk igazolásául. A másik igazolóhely a Palóc háznál volt, ott a lakóház építésének idejét kellett felróni az igazolófüzet megfelelő rovatába. A nádtetős múlt nézelődésre és fotografálásra csábított sokunkat. A tájház udvaráról jól látszott a templomtoronnyal szinte egyvonalban a Kékes tetején magasodó tv-torony.


A főút mentén átszeltük Parádot, s hamarosan Parádfürdőn a Cifra Istállónál találtuk magunkat. Az Erzsébet Szálló monumentális épületét elmellőzve és megtekintve folytattuk túránkat a Rákóczi-fa felé, mit hamarosan meg is leltünk, mivel akkora (még így visszavágva, élettelenül is), hogy nem lehet nem észrevenni. A fa törzsére felfestett pajzsjelzést rögzítettük a füzetbe. Fényképeztünk, s elméláztunk e faóriás láttán, hogy miként múlik az örökké múló idő, miközben hangyák élték futkosós, sohasem nyugodt életüket a vén fa tövében. Műúton, egy nagy kapu alatt bújtunk át, melyen egyenesen vezetett az út a Szent István-csevicekútig, utunk következő állomásáig, egy Mária-képoszlopot is elhagyva. Ez a csevicekút volt e napon az első ismerős dolog, itt már jártam a Vadas Jenő teljesítménytúrán. Akkor nem kóstoltam meg e vizet, de most nem hagytam ki, s néhány kortyot magamévá téve a vízből kerestem csak meg a pajzsjelzést a kút oldalán. „Vándor köszönjük” – volt krétával felírva a kút hátsó falára. Lehet, hogy sose tudom már meg, mi is van itt megköszönve.


A Macska-lyuk vízmosása mellett haladtunk felfelé, majd favágók feltornyozta farakások között haladva elértük a Lapossás-dombot, melyen sziklák között botladozva jutottunk túl, mígnem elértünk egy utunkat keresztező patakot. Ezen átkelve közelítettük meg a következő pajzsjelzéssel ellátott fát, amit a Rózsaszállási Kutatóház alatt találtunk meg.


Pólóra, magyar! Reggeli vacogásom megtörténtét is megkérdőjelezve vetkőztem neki. Két pulcsit begyűrtem a hátiba, és idén először pólóban túráztam tovább.


Sziklás vidékek útjait tapostuk, immár csak ketten Csabával. A többiektől lemaradtunk, mögöttünk is csak néhányan lehettek már. Egyszer jelzéselhagyásra csábító helyet találtunk, bár 14 óráig már nem volt túl sok időnk, addigra kellett volna Kékesre érni, a Rákóczi-oszlop avatására. Sziklaország kapujához érkeztünk. A kulcs a lábainkban, karjainkban volt. Felmásztunk a sziklákra, nem törődve idővel, csak a hellyel. Apró, megbújó kövirózsák látványa fogadta a jelzésről ide feltérő vándort. Csaba azt mondta, szívesen fotózna itt női aktot. Ötletével egyet kellett értenem, pompás háttért nyújtó táj ez, mit bűn nem ötvözni a női szépséggel egy-két művészi akt erejéig. Hát fényképgép az már van, a táj is megvan, akkor mi is hiányzik még ehhez? Lenyűgöző egy hely ez, mintha nem is Magyarországon lennénk, hanem valami magashegységben. A panoráma, s főként a sziklákkal betelve lejöttünk ismét a jelzésre, mely a Rákóczi turistaút (S-) mellett az OKT és Mátrabérc útvonala is egyben. Itt kisebb nehézséget okozott a Disznó-kő felderítése, volt egy kis visszafelé menés is, mígnem egy tapasztaltabb túratárs útba igazított minket. Pár perc időveszteséget elkönyveltünk, de a Disznő-kő feledtette mindezt. A jelzést felírtuk, és gyönyörködtünk a tájban és eme utunkba akadt újabb sziklában. Csaba megmászta a sziklát, erőt vett rajta a sziklamászhatnék. Rajtam is, de rajtam nem annyira, és itt nem lettem társa e veszélyes vállalkozásban.


Hevér Józsi bácsi – aki itt nyomunkba ért – megkínált minket a saját borával. Egy korty édes vörös. Megállapítottuk, hogy jó bora van az öregnek, bár én nem rendelkezek kiterjedt viszonyítási alappal e téren. Szikla volt szikla hátán, ahogy tovakanyargott velünk az út Sas-kő és Kékes irányába. Sas-kőnél népes kirándulócsapat jött szembe velünk. Itt útba ejtettünk egy kilátóhelyet néhány fénykép erejéig, majd egy számomra is bevállalható sziklamászással elértük a Sas-kői emlékművet. Itt egy fránya kisgyík lógott meg kétszer is egy művészi természetfotózás elől az emlékmű repedéseibe. Pedig résen voltam, de ő még inkább. A környéken párzó bodobácsok szégyentelenül rohangásztak. Egy ilyen párt le is fotóztam szintén az emlékműnél. Lejjebb ereszkedve egy fán megtaláltuk a Sas-kő mondáját: „A néphagyomány szerint egy Sas László nevű vitéz erre vezette a törököket, hogy az itteni szakadékba hulljanak. Így is történt, a törökök elpusztultak, a vitéz élve maradt.” Ezt a táblát bizonyos Tájak Mondák Emlékhelyek Védegylete helyezte ki 2002-ben. A tábla megtekintése után is gyönyörű sziklákat találtunk, részint az úton, részint amellett. Itt is elszikláztunk kicsit, miközben az idő sürgetett, de sürgető szavára nem adtunk most sem. Később az Erzsébet-sziklánál lévő keresztet fotóztam le a tv-torony immár közeli képével. Itt számtalan hóvirág díszítette a tájat, ők még megmenekültek a hóvirágvadászok elől. Remélem, őket azóta sem vadászta le senki. Mohás sziklák hevertek mindenfelé, míg mi fölfelé haladtunk. 14 óra már percekkel elmúlt, mire a csúcs közelébe értünk. Nagy meglepetésünkre néhány fa gyökereinek megbúvásában kis hófoltok fehérlettek, az elolvadt tél utolsó mementójaként.


A csúcs előtt, kerítés mögött egy láncravert kutya rohangászott táljával a szájában. A lánc hosszú drótpályára volt erősítve, így a kutya végig tudott rohanni a kerítés mellett. Ismerős kutya, minden évben látom a Téli Mátrán, ugyanezt csinálja. Kicsit elemeztem magamban ezt, s végül erre jutottam: Hát ez egy kolduló kutya! Követett minket a kutya a kerítés másik oldalán. Megálltunk. Megállt. Letettem a hátizsákomat, hogy adjak neki valamit enni. Izgatott lett. Dobtam neki két kiflidarabot. Befalta. Továbbmentünk, ő szájában ismét a tálkával követett minket. Mikor elhagytuk a kutyával őrzött területet, még visszapillantottam és láttam, hogy a kutya a tálját letette, s egyéb elfoglaltságként lustálkodásba fogott. Nem semmi kutya! Nem koldul fölöslegesen egy pillanatot se, csak ha „eksön” van...


Negyedórás késéssel értünk Kékesre, de még nem kezdődött el az oszlop avatása. Egyelőre csak egy fehér lepellel letakart, s piros-fehér-zöld szalaggal átkötött oszlopot láttunk. Ittunk a kínált parádi vízből, beszélgettünk. A többiek már aggódtak miattunk, hogy merre lehetünk. Csabával mondtuk, hogy kissé elsziklamásztuk az utat. Kékesen megint fáztam, belebújtam az egyik pulcsimba. Rövid beszédek után lelepleződött Jakkel Mihály bácsi szépen faragott Rákóczi-oszlopa, és lehetővé vált az oszlopról az újabb igazolást megejteni a sárga igazolófüzetbe.


Itt kedves ismerősökbe, Lienkába és társába botlottunk, ők a túra másik szakaszát járták be. Mi azt terveztük, hogy Mátrafüredig még továbbmegyünk, ők a Kékesi kéktúrabélyegző holléte felől érdeklődtek.


Ferivel és Csabával a Som-nyereghez gyorsan leértünk, begyűjtve itt is egy pajzsjelzés-kódot. Ami meglepő volt, hogy itt jeges szakaszokat is találtunk, amik veszélyesen csúsztak. Persze, ez a hegy másik oldala... Mátraháza előtt egy parkolónál két nagy hókupacmaradék találtatott, a hókotrók halmozták őket ide, még a hóesések után.


Leírást nem olvastam, ezért kihagytam a következő igazolóhelyet, a Kecske-bércet. Le kellett volna térni. Mikor ráeszméltem, már jócskán túlmentünk. Így jár, aki nem olvassa a leírást, és az is, kinek fejében nincs ott az egész Mátra. Csaba, mivel ő lemaradt, és neki szólt egy túratárs, hogy merre van a pont, begyűjtötte a kódot. Nem tartottam volna tisztességesnek lemásolni a füzetéből, úgyhogy elhatároztam, hogy ide újra visszajövök lejegyezni a kódot.


Ezután már figyeltem a leírást is, de a Hanák-kilátó a jelzésről is látszott, az nem is maradt ki. A kilátótól rövid idő alatt értünk a Rákóczi-forráshoz. Megálltunk inni, s kódot feljegyezni. Érdekesnek találtam a forráson lévő borostyánkoszorúra helyezett kagylókat. Nem messze a Muzsla-tetőn levő kilátónál nem volt igazolópont, itt csak rövid időt töltöttünk.


Hamarosan beértünk Mátrafüredre, ahol arra az elhatározásra jutottunk, hogy eszünk valamit. Ismerek egy helyet, ahol mackot lehet kapni a bazársor végén. Itt fellendítettük az üzlet forgalmát fejenként egy macokkal, Csaba ezen felül még egy palacsintával is. Eszegetés közben rövid gasztronómiai értekezést is folytattunk, melyből recepteken keresztül kiderült számomra, hogy ezt a macok nevű étket a maga egyszerűségével a többiek is igen kedvelik. Mindezek után elindultunk felkeresni a kápolnát, ahol a következő igazolóhely van, de a sarkon pont jött egy busz, amire mi is felszálltunk, hagyva a többi pont felkeresését egy másik alkalomra.



Szőke György


















Elindulás
Klarissza-csevice
Parádóhutát elhagyva
Parád, hegedűs a ház előtt
Parád, kakas a szemétdombon
Csoportkép
Parád - Palóc ház
Rákóczi fa
Sziklaország
Csaba szomját oltja
Sziklaország
Csaba
Sziklaország
gyuri74
Csaba a Disznó-kőn
Csaba sziklamászik
Sziklák
Párzó bodobácsok
Csaba
Csaba a szikla tetején
Kereszt és torony
Kékes, hófoltok a gyökerek tövében
Kékes - Kolduló kutya
Kékes - Emlékoszlop avatás
Kékes - Lelepleződés
Kékes - Lelepleződés
Kékes - Emlékoszlop
Kékes - Emlékoszlop koszorúval
Kékes - Emlékoszlop
Kékes - Csoportkép Lienkáékkal
Hanák Kolos kilátó
Csaba a Muzsla kilátón

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Oldal tetejére