2017. július 23. vasárnap (29. hét) van, köszöntjük Lenke nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Parádsasvártól Kékesig a Rákóczi túra megnyitóján

2004. április 03., szombat



Huszonhárom elszánt turista szállt le a sasvári üveggyárnál az első gyöngyösi buszról. Láttam, rövidre kell fogni a bevezetőt – itt mindenki tudja, hogy kemény nap vár ránk –, így csak utaltam az Üveggyár és a Rákócziak kapcsolatára, amit az igazolófüzet is taglal, illetve a kékestetői történész előadásnak lesz majd délután a tárgya. Gyors nyilvántartás, az igazolófüzetek és a mai túra emlékére készített kitűzők kiosztása után útnak eredtünk: a 25 km-re, amelyből az utolsó 8 km meredek hegymenet, alig több mint 6 óránk volt!


Az avaron még csillogott a zúzmara, amikor a régi ivócsarnoknál elhagytuk a falut, és beléptünk a még védett, bekerített fiatal tölgyesbe. A Sós-cseri tetőről, ahol az első ellenőrző pont volt, már föltűnt a cél, a Kékes csúcsa, alattunk meg ott csillogott a Károlyi kastély tornyos tetőzete. A ragyogó napsütés és az enyhe emelkedő már itt ingujjra vetkőztetett néhányunkat, és előkerültek a fényképezőgépek is. A pontot egy fehér, pajzs alakú mezőben elhelyezett, várakat jelképező sárga téglalapok jelezték, ezek helyzetét kellett az igazolófüzetbe bejegyezni.


Világos bükkösben kocogtunk le a fényespusztai bekötőútra. A Parádi-Tarna fahídjának felszakadt pallója gyerekkorom őrzőangyal képét idézte fel – még a Magyarországon szokatlanul tiszta medrű és most különösen bővizű, gyorsan csobogó patak látványa is megfelelt a rég nem látott ábrázolásnak.


A Hársas-tető oldalában, a Köszörű-patak vizéből duzzasztott tározótó felett enyhén emelkedő kocsiúton masíroztunk tovább; természetvédelmi terület ez az erdő, és meg is érdemli a védelmet. A Bükki Nemzeti Park nehezen szánta rá magát, hogy ide minket, turistákat is beengedjen, vigyázni fogunk rá – ígérem az utánunk jövők nevében is! Az erdőből kiérve a Tariska-réten egy öreg cserfán található a második, ott-jártunk igazolására szolgáló jel; mikorra kifényképeztük magunkat, már az utóvéd is odaért; friss, egyenletes tempóban haladtunk.


Parádóhutára a Két-bükk-közti patak vezetett be minket. A faluszéli, panzióvá terebélyesedő kocsma építőivel ismerősként köszöntöttük egymást – az előző napokban, jelfestések alkalmából többször is találkoztunk. Legközelebb jó lenne már meg is pihenni náluk. A Klarissza-csevicének is csak messziről köszöntünk, most nem volt itt ellenőrző pont, és még bőven volt az otthoni vízből is. Fölkapaszkodtunk a Méhészkerthez, ahol a Kis Rákóczi turistaút leválik, jókora rövidítésre csábítva a gyöngéket; de ilyen köztünk ma nem akadt!
Amíg a többiek a jelzést bemásolták a füzetbe, elmeséltem a kitűzőn látható Rákóczi szobor történetét. Csaknem száz éve készítette Mayer Ede a mozdonyvezetők szakszervezete megrendelésére, akik Zólyomban állították fel – aztán hetven évig pincék mélyén rejtegették, amíg a Bodrog menti Borsiban, a Fejedelem szülőhelyén avattatott fel újra – ezúttal a kastély megmentéséért immár tizenöt év óta a közönnyel szembeszálló Hajdú Jenő vezette Emlékbizottság jóvoltából – szóljon róluk is ez a túra.


A Méhészkerttől gyorsan leértünk Parádra, Asztalos Johák fafaragó házához, kinek a kezéből bizony már fertályszázada is van, hogy kihullott a véső és a kalapács – és a házat sem lakja már senki... Visszajövünk!... meg kell újra néznünk a rég nem látott szobrokat, felidézni a kort, amelyben születtek, amint mi is – de a mai nap már megint másról szól... Visszajövünk?
A Palóc ház padlásának utcai párkányán egy macska lustálkodott. Nézett minket: hová szaladnak ezek a bolondok?


Parád másképpen is meglepett, ez tényleg nem a megszokott Magyarország; szelektív hulladékgyűjtés, és a fehér üvegek között semmi más! Éppen lomtalanítottak, szabadultak a parádiak a kacatoktól – aztán egy apróság állította vissza a „helyes” arányokat: a villanypóznákra tűzött tenyérnyi alumínium turistajeleket valaki az utolsóig begyűjtötte...
Gyerünk tovább!


A Parádfürdő szélén álló Rákóczi-fa a fejedelem után még sok-sok jó embernek adott árnyékot, de ma már csak torzó; ágcsonkjai az elmúlás fájdalmai. Ültetni kellene mellé egy másikat, szólt a jövőbe vetett hit ekkor Diák Tibiből.


Az Ilona-völgyi fasor árokpartján boglárkák köszöntöttek, enyhítve a hosszú aszfaltút unalmán. Most hiába csalogattak a tanösvény állomásai is, minket a Kékes várt, egyre türelmetlenebbül. A Gyöngyösről indulók vajon hol tartanak, sokat kell majd ránk várniuk? Nagyokat kortyoltunk a pezsgő vizű Szent István-csevicekút vizéből, mielőtt nekivágtunk a hegynek. Üggyel-bajjal átkelve a patakon kezdtünk a „csúcstámadásba”.


A Pál-bikkre felvezető szerpentin kisebb részekre szakította az eddig együtt haladó csapatot. Akik az egész utat egy napra tervezték, még alig voltak túl itt annak harmadán, tehát még frissen szaporázták; akik „csak” a Kékesre igyekeztek, azok már az út kétharmadát maguk mögött tudva önkéntelenül is kiengedtek.


Rózsaszállás alatt a patakban jól megmosakodva frissültünk egyet. Onnan már csak egy nagy levegő a gerincig, ahol az országos kék jelzéshez, a turista országúthoz csatlakozva sok szembejövővel találkoztunk, és örültünk egymásnak és a szép időnek. Az Erzsébet-keresztnél már egészen majálisi hangulat fogadott, legalább ötven természetjáró élvezte a zöld szirteken a kilátást és a gyönyörű tavaszt.


Addig persze még megálltunk néhányszor; a Disznó-kőnél és a Sas-kőnél megkeresendő jelek jól szolgálták a megérdemelt pihenést is. Napoztunk a gyíkokkal, közben végigkövettük szemünkkel a már megtett utat – ott volt az egész táj a tenyerünkön. A 14 éves Verebélyi Dorottya talán ebből a látványból merítette azt az erőt, ami aztán végigvitte őt az egész úton, az 1435 m szintemelkedésű, 42,8 km-es távon. Mellette még heten voltak, akik még aznap célba értek, Ők a Rákóczi túramozgalom pionírjai.


A nyeregtől a télen oly fárasztó Kékes-kapaszkodást most hihetetlen gyorsan megtettük; tudva, hogy ott, Magyarország legmagasabb pontján már várnak minket, hogy együtt felavassuk a Nagyságos Fejedelem legújabb emlékművét. A derékhaddal percnyi pontossággal, a tervezett 4 km/óra sebességet betartva érkeztem. Az elsők húsz perccel előttünk, az utolsók húsz perccel mögöttünk, de még az ünnepélyre éppen időben értek fel.


Ilyen szép a világ, ha mi így akarjuk!



Merva László

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére