2017. május 27. szombat (21. hét) van, köszöntjük Hella nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Parádsasvártól Kékesig a Rákóczi túra megnyitóján

2004. április 03., szombat



Huszonhárom elszánt turista szállt le a sasvári üveggyárnál az első gyöngyösi buszról. Láttam, rövidre kell fogni a bevezetőt – itt mindenki tudja, hogy kemény nap vár ránk –, így csak utaltam az Üveggyár és a Rákócziak kapcsolatára, amit az igazolófüzet is taglal, illetve a kékestetői történész előadásnak lesz majd délután a tárgya. Gyors nyilvántartás, az igazolófüzetek és a mai túra emlékére készített kitűzők kiosztása után útnak eredtünk: a 25 km-re, amelyből az utolsó 8 km meredek hegymenet, alig több mint 6 óránk volt!


Az avaron még csillogott a zúzmara, amikor a régi ivócsarnoknál elhagytuk a falut, és beléptünk a még védett, bekerített fiatal tölgyesbe. A Sós-cseri tetőről, ahol az első ellenőrző pont volt, már föltűnt a cél, a Kékes csúcsa, alattunk meg ott csillogott a Károlyi kastély tornyos tetőzete. A ragyogó napsütés és az enyhe emelkedő már itt ingujjra vetkőztetett néhányunkat, és előkerültek a fényképezőgépek is. A pontot egy fehér, pajzs alakú mezőben elhelyezett, várakat jelképező sárga téglalapok jelezték, ezek helyzetét kellett az igazolófüzetbe bejegyezni.


Világos bükkösben kocogtunk le a fényespusztai bekötőútra. A Parádi-Tarna fahídjának felszakadt pallója gyerekkorom őrzőangyal képét idézte fel – még a Magyarországon szokatlanul tiszta medrű és most különösen bővizű, gyorsan csobogó patak látványa is megfelelt a rég nem látott ábrázolásnak.


A Hársas-tető oldalában, a Köszörű-patak vizéből duzzasztott tározótó felett enyhén emelkedő kocsiúton masíroztunk tovább; természetvédelmi terület ez az erdő, és meg is érdemli a védelmet. A Bükki Nemzeti Park nehezen szánta rá magát, hogy ide minket, turistákat is beengedjen, vigyázni fogunk rá – ígérem az utánunk jövők nevében is! Az erdőből kiérve a Tariska-réten egy öreg cserfán található a második, ott-jártunk igazolására szolgáló jel; mikorra kifényképeztük magunkat, már az utóvéd is odaért; friss, egyenletes tempóban haladtunk.


Parádóhutára a Két-bükk-közti patak vezetett be minket. A faluszéli, panzióvá terebélyesedő kocsma építőivel ismerősként köszöntöttük egymást – az előző napokban, jelfestések alkalmából többször is találkoztunk. Legközelebb jó lenne már meg is pihenni náluk. A Klarissza-csevicének is csak messziről köszöntünk, most nem volt itt ellenőrző pont, és még bőven volt az otthoni vízből is. Fölkapaszkodtunk a Méhészkerthez, ahol a Kis Rákóczi turistaút leválik, jókora rövidítésre csábítva a gyöngéket; de ilyen köztünk ma nem akadt!
Amíg a többiek a jelzést bemásolták a füzetbe, elmeséltem a kitűzőn látható Rákóczi szobor történetét. Csaknem száz éve készítette Mayer Ede a mozdonyvezetők szakszervezete megrendelésére, akik Zólyomban állították fel – aztán hetven évig pincék mélyén rejtegették, amíg a Bodrog menti Borsiban, a Fejedelem szülőhelyén avattatott fel újra – ezúttal a kastély megmentéséért immár tizenöt év óta a közönnyel szembeszálló Hajdú Jenő vezette Emlékbizottság jóvoltából – szóljon róluk is ez a túra.


A Méhészkerttől gyorsan leértünk Parádra, Asztalos Johák fafaragó házához, kinek a kezéből bizony már fertályszázada is van, hogy kihullott a véső és a kalapács – és a házat sem lakja már senki... Visszajövünk!... meg kell újra néznünk a rég nem látott szobrokat, felidézni a kort, amelyben születtek, amint mi is – de a mai nap már megint másról szól... Visszajövünk?
A Palóc ház padlásának utcai párkányán egy macska lustálkodott. Nézett minket: hová szaladnak ezek a bolondok?


Parád másképpen is meglepett, ez tényleg nem a megszokott Magyarország; szelektív hulladékgyűjtés, és a fehér üvegek között semmi más! Éppen lomtalanítottak, szabadultak a parádiak a kacatoktól – aztán egy apróság állította vissza a „helyes” arányokat: a villanypóznákra tűzött tenyérnyi alumínium turistajeleket valaki az utolsóig begyűjtötte...
Gyerünk tovább!


A Parádfürdő szélén álló Rákóczi-fa a fejedelem után még sok-sok jó embernek adott árnyékot, de ma már csak torzó; ágcsonkjai az elmúlás fájdalmai. Ültetni kellene mellé egy másikat, szólt a jövőbe vetett hit ekkor Diák Tibiből.


Az Ilona-völgyi fasor árokpartján boglárkák köszöntöttek, enyhítve a hosszú aszfaltút unalmán. Most hiába csalogattak a tanösvény állomásai is, minket a Kékes várt, egyre türelmetlenebbül. A Gyöngyösről indulók vajon hol tartanak, sokat kell majd ránk várniuk? Nagyokat kortyoltunk a pezsgő vizű Szent István-csevicekút vizéből, mielőtt nekivágtunk a hegynek. Üggyel-bajjal átkelve a patakon kezdtünk a „csúcstámadásba”.


A Pál-bikkre felvezető szerpentin kisebb részekre szakította az eddig együtt haladó csapatot. Akik az egész utat egy napra tervezték, még alig voltak túl itt annak harmadán, tehát még frissen szaporázták; akik „csak” a Kékesre igyekeztek, azok már az út kétharmadát maguk mögött tudva önkéntelenül is kiengedtek.


Rózsaszállás alatt a patakban jól megmosakodva frissültünk egyet. Onnan már csak egy nagy levegő a gerincig, ahol az országos kék jelzéshez, a turista országúthoz csatlakozva sok szembejövővel találkoztunk, és örültünk egymásnak és a szép időnek. Az Erzsébet-keresztnél már egészen majálisi hangulat fogadott, legalább ötven természetjáró élvezte a zöld szirteken a kilátást és a gyönyörű tavaszt.


Addig persze még megálltunk néhányszor; a Disznó-kőnél és a Sas-kőnél megkeresendő jelek jól szolgálták a megérdemelt pihenést is. Napoztunk a gyíkokkal, közben végigkövettük szemünkkel a már megtett utat – ott volt az egész táj a tenyerünkön. A 14 éves Verebélyi Dorottya talán ebből a látványból merítette azt az erőt, ami aztán végigvitte őt az egész úton, az 1435 m szintemelkedésű, 42,8 km-es távon. Mellette még heten voltak, akik még aznap célba értek, Ők a Rákóczi túramozgalom pionírjai.


A nyeregtől a télen oly fárasztó Kékes-kapaszkodást most hihetetlen gyorsan megtettük; tudva, hogy ott, Magyarország legmagasabb pontján már várnak minket, hogy együtt felavassuk a Nagyságos Fejedelem legújabb emlékművét. A derékhaddal percnyi pontossággal, a tervezett 4 km/óra sebességet betartva érkeztem. Az elsők húsz perccel előttünk, az utolsók húsz perccel mögöttünk, de még az ünnepélyre éppen időben értek fel.


Ilyen szép a világ, ha mi így akarjuk!



Merva László

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

Szállás AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Darázshegyi Panzió
Hegyilevegő Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére