2017. március 30. csütörtök (13. hét) van, köszöntjük Zalán nevű olvasóinkat. Regisztráció! | Elfelejtette jelszavát?

Élménybeszámolók

Mátrai Csillagok - 40

2007. május 27., vasárnap

Ülök a buszon, és nézem ahogy suhan el táj, és távolodik Szeged, az Egyetem, a vizsgák. Jópár óra múlva felbukkannak a háttérben a Mátra vonulatai, és a tornyáról könnyen megismerhető Kékes is megmutatja magát már egész messziről. Erről eszembe jut: ma ismét az ország tetején leszek...

A rajt előtt hosszasan, és nagyon ráérősen tollászkodok, majd a kellemetlenül hosszú sorbanállás után a tömeget követve a Sár-hegy felé veszem az irányt. Nem sietek: enyém az egész éjszaka. 11 óra bőségesen elég erre a 40 km-re, és még rohanni sem kell. Az egyre emelkedő úton néha meg-meg állok, és visszafordulva a tájat, és a sötét felhőket bámulom, amik vészjóslóan gyülekeznek.

A csúcson a remek körpanorámának az egyre erősödő szürkület ad különleges hangulatot a távolban a falvak, és az elhaladó autók fényeivel. A trükkös jobbkanyar mégis majdnem megviccel, de ez a túra most nem erről szól: igen erős elhatározás él bennem, hogy most nem vagyok hajlandó eltévedni.

A hegyről lefelé tömött sorokban haladunk; igazi osztálykirándulás hangulat alakul ki itt - köszönhetően a rengeteg általános iskolás rövidtávosnak. A sorok azonban hamar kezdenek kellemetlenül lassúak lenni, előzni pedig a szűk ösvények, kövek, és - mostmár - sötétség miatt igen kockázatos. Egy-egy csoport mellett mégis sikerül elfutnom lefelé.

A Szent Anna-kápolnánál már igen komoly tömegek várakoznak, én azonban tudom: a 40-es távon ez még csak a bemelegítés volt, a java csak most jön. Kisebb tájékozódási problémák leküzdése után egy sporttársnővel jutunk le Mátrafüredig, de errefelé még mindig sokan vagyunk, amit a vissza-visszapillantva elémtáruló fénylánc látványa jelez.

Mátrafüreden már a nyári üdülőhelyi éjszakákat idéző hangulat fogad minket. Itt leválik a 15-ös, és 25-ös kör, én pedig magamra maradok az előttem tornyusuló Kékes látványával. Meredek kaptatón Benevár - immár tökéletes sötétségben - hamar megvan, de indulok is tovább, hiszen a Kékes még messze van. A végtelennek tűnő mászást a hangulatos erdő kompenzálja. A csúcs előtt nem sokkal pihe-puha aljú fenyőerdőbe érek, és nagyjából ezzel egyidőben villámok kezdenek el cikázni a hegy fölött. A csúcson végre én is megajándékozhatom magam egy kis pihenővel, és miközben a pontőrök által adott óriási méretű almát majszolom, gyönyörködöm kicsit a hegyet körüldörgő viharban. Arra gondolok, hogy "szép, de azért nem ártana majd hamar lejutni innen", mert mégis csak hátborzongató...

Mátraházáig a sípályán néha bele-bele futok, és szép lassan elmaradnak mögöttem a velem együtt indulók. Az újabb hangulatos falucska sokat dob az amúgy is igen jó morálomon. A navigációt innentől fogva rábízom néhány kollégára, és én pedig midenféle agymunka nélkül némán vonatozok. Az eseménytelen gurulást a Hanák-kolos és a Muzsla-tető kilátójának fantasztikus panormája töri meg néhány percre. Furcsállva konstatálom, hogy az imént épp a villámok miatt szaladtam le a Kékesről, most pedig az orrom előtt lévő Gyöngyöst, és térségét világítják be egy-egy pillanatra a vihar fényei. A pozitívum viszont, hogy még mindig nem fölöttem van ez az egész, és még mindig nem esik.

Újra Mátrafürden gyalogolunk, és egy kisebb navigációs hibát ügyesen korrigálva már a Kozmáry-kilátóban vagyunk. Korábban kialakult véleményem itt is tartja magát: az ehhez hasonló éjszakai látványképek miatt érdemes ilyen késői időpontban túrára indulni. A kedvem azonban mégis csökken: a motor sem húz olyan jól mint kellene, és az eső is rákezd. Az utóbbi persze nem megelepetés: tudtam, hogy nem úszhatom meg.

A baj persze az, hogy az előzetes "térképészés" során figyelmen kívül hagytam azt az apróságot, hogy Sástóra folyamatosan emelkedik az út. Ennek az a következménye, hogy hamarosan a sötét erdőben egy padon ülve zsemlét eszegetek az esőben...és fogalmam sincs mennyit kell még fölfelé menni. Aztán az a hegy is elfogy valahogyan, a Sástói ellenőrzőpont bőséges szolgáltatási pedig végképp helyreállítják az energia-szintemet.

Egy kisebb csapattal vágok neki a hátralévő útnak, mivel ismét hárítnai akarom a tájékozódás nehézségeit, és az is jól jön, hogy a gyengélkedésem után picit húznak. Az eső persze továbbra sem áll el, de legalább már nem dörög. Az éjszakai dorbézolást tartó suhancok kérdésére, hogy "40-es vagy 50-es?", némileg nagyképűen a "100-as" választ adom. Azt hiszem azért arra még várni kell... Persze nekik is megvan a válaszuk: "hát, ti se vagytok 100-asok!" :)

Rövid idő után lefelé veszi az irányt kis csoportunk, ahol a meredek köves, sáros, csúszós lejtőn mindenki sorra mutatja be a tehetségéhez, és képességeihez mért legjobb akrobatikus mutatványokat. Van aki az esésig is elmerészkedik, nekem azonban ehhez a különösen veszélyes trükkhöz nincs bátorságom.

Lajosházára érve már látni: lassan vége lesz ennek az éjszakának is. A lámpákat szép lassan kikapcsoljuk, és a hajnali szürkületben jutunk el a túra egyik legérdekesebb részhez: Dezsővárhoz. Ez - mint utóbb kiderült - nekem kis híján végzetes hely. Meredek partfalak, a mélyben megcsillanó tavacska, lépcsőre fel, és lépcsőről le. A mászások, és ereszkedések igencsak veszélyesek itt, minden csúszik, a haladás lassú. Az egyik lépcsőfoknál pedig bejelez a jobb térdem. Egyenlőre nem aggaszt a dolog különösebben, és a Dezsővári különlegesen extrém pont után gond nélkül le is érkezünk a sík terepre, gyakorlatilag magunk mögött tudva a Mátrát.

Már csak 6 km van vissza, és megérkezünk. 500 méter után azonban szinte átmenet nélkül szörnyű fájdalom ékelődik a jobb térdembe. Lassítok, lemaradok, leülök. Arra gondolok, hogy rövid pihenő után jobb lesz, de nem: pár lépés, és ugyanúgy fáj mint a pihenés előtt.

Percről percre újabb, és újabb taktikákat dolgozok-, és próbálok ki: nagyon lassan bicegni, nem törődni vele és sietni, rövid pihenőket tartani...mind-mind megbuknak. Ez bizony permanensen, és kíméletlenül fáj. Egyből kiristályosodik az is, hogy szerencsém van, mert csak 5 km van hátra, és időm pedig mint a tenger, különben fel kellene adnom. Gyöngyössolymoson lassan átevickélek, de a pont után mégis komolyan elgondolkodok a feladáson. A túra itt sajnos értelmét, és lényegét veszíti. Ez már csak szenvedés.

Sártengerben bicegek immár Gyöngyös közvetlen határában, szemben velem pedig ifijonc rövidtávosok bandukolnak hazafelé. Balra fordítva tekintetemet mégis elmosolyodok: megpillantom a tegnap este meghódított Sár-hegyet a felkelő nap fényében. Ez ismét egy olyan dolog, amiért érdemes végigcsinálni egy éjszakai túrát: az egész estés gyaloglás után másnap reggel a túra végén a pirkadat fényeiben gyönyörködni...ez bizony egy életérzés.

Ha pedig mindehhez egy járásra már szinte alkalmatlan térd is párosul, akkor igazi hősnek érezheti magát az ember. Persze még az ilyen igazi hősöknek is be kell menni a célba, és még az ilyen igazi hősök miatt se vár az egyetlen hazajutást ígérő busz...szóval összeszorított fogakkal, teljes sebességgel beporoszkáltam a célba.

Az elégedettséget pedig ezúttal nem is a cél, hanem a buszmegálló látványa adata...no meg az a tény, hogy hideg kólámat iszogatva még nekem kellett várnom arra a bizonyos buszra.

(Jövőre ugyanígy szeretnék vigyorogni a Gyöngyös előtti sáros földúton - de ezúttal térdfájás nélkül...)

Jandi

BEJELENTKEZÉS


SZÁLLÁSKERESŐ


településen

HIRDETÉS

ÉTTEREM AJÁNLATAINK

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hegyilevegő Panzió
3Patak Panzió
Emma Vendégház

PARTNER

Kékes Turista Egyesület

FACEBOOK

Google plusz One



GOOGLE KERESÉS

www matrahegy.hu

Az oldalt a Mátrahegy Bt. készíti és tartja karban, az oldalon szereplő tartalmak kizárólagos tulajdona a Mátrahegy Bt.
Az adatok saját célra való felhasználása megengedett, további felhasználásra a készítők engedélyét kell írásban kérni.

Impresszum Google PageRank

Oldal tetejére