2005. április 09., szombat



A Mátrahegy meghozta a kedvünket a mátrai teljesítménytúrákhoz, így nagy fába vágtuk a fejszénket, és vállalva a hajnali kelést, nekivágtunk. Az "A" tervről néhány perccel lecsúsztunk, így a kocsi nem a célban, hanem Gyöngyösön maradt, és onnan buszoztunk.


Szép napsütésben, 8:22-kor rajtoltunk. Miután megtudtuk, hogy Döme most hagyja csak el Gyöngyöst, búcsúzóul annyit mondtunk a telefonba neki, hogy reméljük: csak a célban találkozunk (az idén már a Bián és a Mátrahegyen is utolért minket). A tervem az volt, hogy az itiner idejéhez képest az elején - kb. Galyatetőig - nyerjünk 30 percet, és ha Ágasvárig illetve Mátrakeresztesig marad belőle 20, akkor ha a Muzslán veszítünk is 30-40-et, lefelé - ha részemről nehezen is, de - hozzuk a szintet. Elméletben jól hangzik, persze a Muzslát csak hírből ismertem.


Vörös-kőnél meg is volt a tervezett előny, Ágasváron is tartottuk a 20 percet, lefelé viszont nem tudtunk felpörögni. A P+ -en párom úgy döntött, hogy inkább élvezi a szép időt és sétál egyet a patak mentén. A kocsikulcs nála maradt, hogy visszamegy Gyöngyösre és majd elém jön a célba, én pedig robbantottam. Pár perccel a kiírt idő előtt értem Keresztesre, de éreztem, hogy a Muzslára rá kell pihennem, így szünetet tartottam. Közben kiderült, hogy Gyöngyösre a legrövidebb út a célon át vezet (közlekedés nulla), így be kellett várni a páromat, hogy a kulcs nálam legyen. Tanakodás közben természetesen Döme is befutott (ez a tény mindig lelohasztja kicsit a lelkesedésünket, most 45 percet dolgozott le), így együtt keltünk át a patakon, de ekkor láttam, hogy 25 perc hátrányom van és lefelé nem tudok ennyit ráverni az itinerre, ezért tiszta erőből nekirohantam a hegynek. Maradt tehát a szólózás. 65 perc alatt felrobogtam, totál kiszáradva értem fel a csúcsra, a térdemnek is sok volt, de ekkor már tudtam, sínen vagyok. A csúcs előtt körülnézve a párába vesző Kékes, a napsütötte Galya, a hátam mögött lévő Ágasvár és az előttem tornyosuló Muzsla láttán azért kétségeim támadtak épelméjűségemet illetően.


Lefelé könnyed döcögés következett, 8:22 alatt beértem, közben a szokástól eltérve a térdem is rendbejött.


A frissítő és a pihenő igencsak jól esett, közben párom már buszozott a kislányunk felé a nagyszülőkhöz (Éljen a mobiltelefon megalkotója! :-D), így a hazaút is leegyszerűsödött.


Nagyon szép, de bitang nehéz túra volt, a Muzslai szakasz nehézségét pedig egész egyszerűen jócskán alábecsültük. Köszönjük a rendezést.



Ropy 74-es