Főoldal
É L M É N Y B E S Z Á M O L Ó K
 
Időpont: 2009.03.07.
 
Nőnapos Mátrahegy
 
Tavasz eleji nagyrendezvényünk a Nemzetközi Nőnap időszakába esik.
Illő hát, hogy külön is köszöntsük a hölgyeket.
A lányokat, akik nem nyafogósak, nem a TV és számítógép előtt ülést választják, inkább dagasztják a sarat.
A fiatal nőket, akik frizurát, sminket sutba dobva hátizsákkal indulnak az ösvényen.
A háziasszonyokat, akik a hétvégi házimunkát átcsoportosítva, pénteken este-éjszaka megfőzve, előre dolgozva jönnek a túránkra.
Az anyukákat, akik logisztikai szakértőként készítik össze az összes hátizsák tartalmát, s jönnek kicsinyeikkel-nagyjaikkal.
Akik korán kelnek, messziről utaznak…s még sorolhatnánk.
S akkor még nem beszéltünk az utó munkálatokról…a nadrág, amely megáll magától is térdig, a bakancs, - aminek milyen színe is volt eredetileg? – A hátizsák, amiben kifolyt az innivaló, a túra után még mind-mind rájuk vár.
A szervezők, rendezők között is sok hölgy van – az ő munkájukat most nem sorolom, aki bele gondol, érti, hogy az is egy nagy feladat – más elvégzendő női tevékenységek terhére.
Mindenképpen kedveskedni akartunk hát hölgy résztvevőinknek, s ennek megvalósítását kis Manóinkra bíztuk.
A két nagy, és két középső csoportba járó Mátra Manók mintegy 102-en vettek részt a készülődésben, ehető virágot készítettek ajándékképpen.
Mind a négy csoport kedve, tetszése szerint díszítette virágát.
Úgy láttuk, tervünk megvalósult. A célban sikerült meglepetést s örömet okozni, mosolyt varázsolni a kipirult, s kicsit fáradt arcokra.


Kedves Hölgyek!
Jövőre is tartsanak velünk!
 
 
 <-- Főoldal  <-- Élménybeszámolók  ^ lap tetejére ^ 
Mátra WEB oldala - www.matra.hu - www.matrahegy.hu - készíti a Mátrahegy Bt.